Jól megmondtad a magadét az idiótának – gondolatban…

2022-05-18 Szerintünk

Ismered az érzést, amikor egy váratlan konfliktushelyzetben elakad a szavad, és csak félmondatokkal tudsz reagálni – vagy még azokkal sem? Bezzeg fél órával később, amikor már sokadjára idézed fel a történteket, a legfrappánsabb érvek és visszavágások jutnak eszedbe!

És minél inkább brillírozol gondolatban, annál szerencsétlenebbnek érzed magad, amiért mindez nem a valóságban hangzott el. A jó hír, hogy ezek után nem kell kudarcnak megélned a hasonló szituációkat. A  jelenségért ugyanis a pszichológiában ismert Yerkes-Dodson törvény felel. Ennek lényege, hogy az éppen aktuális éberségi, izgalmi állapotunk – amelyet aurosal szintnek neveznek – befolyásolja a teljesítményünket.

Alacsony aurosal szintnél kifejezetten rosszul működünk. Persze, ilyenkor sem fogod ott felejteni a gyereket az óvodában. Sőt, a munkahelyeden is hiba nélkül látod el a rutinmelót, akkor is, ha egyébként érdeketlen és motiválatlan hangulatban vagy aznap. Ezek ugyanis már számodra jól ismert és megszokott szituációk, amelyeket bármikor képes vagy ellátni. Ám ha ilyen állapotban sodor az élet eléd egy kihívást, kevés az esély, hogy remekelsz.

Szóval, ha a kollégád letámad, hogy miért nem vagy hajlandó tizedjére is túlórázni helyette, sziporkázás helyett valószínűleg csak belevörösödsz a méregbe. És nem érdemi válaszokkal reagálsz a lerohanásra – mondjuk nyugodtan elmagyarázod, hogy neked is van életed, egymás kisegítése pedig csak akkor működik, ha kölcsönös -, hanem zavart érzelmi reakciókat mutatsz. Hallgatsz, esetleg kifogásokat keresel.

Vagy akár felháborodsz, de csak néhány félbehagyott mondat kíséretében, amelyek sajnos nem tartalmaznak észérveket. Ezért a viselkedésed inkább ütőkártyaként szolgál a másik számára, mintsem meggyőző lenne. A megfelelő reakció kulcsa ezek szerint a magas izgalmi állapot, gondolhatnád ezek után. Ám miért lenne az élet ilyen egyszerű? Sajnos, ha az aurosal szinted túllép egy bizonyos határt, az ismét csak ront a teljesítményeden.

FORRÁS: Unsplash

Ha tehát az előállt helyzet annyira a begyedben van – például hetek óta mérgelődsz magadban a kolléga viselkedésén -,  hogy az izgalmi állapotod az egekbe ugrik tőle, szintén eredménytelennek bizonyulsz majd. A düh pedig különösen hátráltató tényező… Ekkor előáll a jól ismert helyzet: már otthon csücsülsz, amikor gondolatban frappánsan, metsző humorral közlöd a kedves kollégával, miért nem szeretnél helyette dolgozni.

Csakhogy ezzel nem vagy előrébb, ráadásul a kudarc érzése az önértékelésedet is rombolja. Hogyan lehetséges, hogy egyesek mégis minden körülmények között képesek megmondani a tutit? Valószínűleg ezeknél az embereknél az aurosal szint viszonylag optimális határok között mozog. A külső ingerek pedig csak annyira emelik meg izgalmi állapotuk mértékét, amelyben még nagyon is képesek az eredményességre.

A jó hír, hogy mint minden, ez is fejleszthető.

Például úgy, hogy a számodra fontos érveket már előre megfogalmazod magadban egy-egy zavaró dolog kapcsán. Így sokkal összeszedettebb leszel, ha váratlanul olyan helyzetbe kerülsz, amikor ki is kell mondanod őket. A késleltetett reakció sem muszáj, hogy elkeserítsen. Jobb későn, mint soha alapon nyugodtan tárd briliáns érveidet utólag az illető elé. Ez kiváló helyzetgyakorlat, és talán sokadjára már az időzítés is a megfelelő pillanatban sikerül…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok