Kétcsíknyi boldogságból, kétcsíknyi fájdalom lett…
Hanyagságod újabb csúcsát sikerül megélned, amikor a semmiből pofán vág a WC feletti polcon hagyott teszt doboza. Az a bizonyos teszt. Tudod, hogy legalább most bele kellene hajítanod a kukába, vagy inkább cafatokra tépni, hogy SOHA többé ne tudjon fájni.
Merthogy még mindig azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű lesz. Visszatalálni a két csík előtti életedbe. Az a picike sejtcsomó a méhedben elsuhant. Hatalmas véres robajjal, de mégiscsak baromi gyorsan.
Dühítően nincs arányban a méretével az a pusztítás, amit a testedben, de főleg a lelkedben véghez vitt. Tudtad, hogyne tudtad volna, hogy nem kell neked ebbe beleélni magad. Csakhogy ezt nem volt olyan egyszerű véghez vinni. Sőt, ki lehet jelenteni, hogy leszartál minden elővigyázatosságod és beleengedted magad az anyaság kellemesen bizsergető, pislákoló melegségébe.
Jólesett magadban beszélgetni vele. Úgy érezted, hogy már most kapcsolódtok. Tanult, értelmes nő vagy. Tudod, hogy mit mond erről a tudomány. Még 12 hetes sem volt. Mégis érezted a fogantatásától, hogy veled van. Lehet nyugodtan bolondnak tartani. Nem számít, mert most már csak egy üres – légüres térben lebegő – tartály vagy.
Persze kívülről nem láthatják rajta, hogy megzuhantál. Ugyanaz a mosolygós nő vagy, aki mindig is. Kivéve vezetéskor, akkor felfuvalkodott hólyag. Ott adod ki minden benned rekedt dühödet. Jelenleg nem bánod. Remélhetőleg ismerősre meg nem húzod rá a kormányt sávváltáskor.
Nem mondtad senkinek, hiszen még annyira pici volt. Csupán csak néha, vezetés közben simizted meg a pocakod alját. Merthogy akkor körültekintően, komótosan vezettél. Nem számított, hogy mennyire vagy késésben. Aztán este, lefekvéskor szívecskét formáltál a kezeiddel az alhasadon.
Mindeközben elkövetted a végzetes hibát
Egyáltalán nem számítottál rá, hogy létezhet más kimenetel, minthogy pár hónap múlva a karodban tarthatod. Rohadt hosszú időnek tűnt a várandósság ideje. De rájöttél, hogy mindennél jobban vágysz a két csíkra!
Hiába beszélted be magadnak éveken át, hogy nem vagy anyának való. Nem a te világod a pelenkacsere, a nem alvás meg a játszóterezés. Ki tudja, talán tényleg nem a tied. Már nem kell rajta agyalnod, hogy hogyan fogod harmóniába egyensúlyozni a régi életed az új káosszal. Már azon sem kell szoronganod, hogy hogyan adtok meg mindent is kétcsíknak.
Nem kell tovább szemrehányást tenned magadnak, hogy miért kellett az a sok utazás. Miért kellett annyit költeni ötcsillagos szállásokra, top éttermekre, ruhákra. Miért nem lehetett háttérbe szorítani a hedonizmust és okosan gondolni a jövőre.
Most már nincs jelentősége. Ahogy annak sem, hogy mennyire szerelmesen bújtatok egymásba kétcsík elkészültekor. Milyen elképesztően hosszan szeretkeztetek. Még azt sem vettétek észre, hogy mikor világosodhatott ki. Pedig azért ez télen, Nyugat-Európában nem annyira a kora hajnali órákra tehető. Teljesen mindegy volt. Mámorban úsztatok azon a vasárnap reggelen.
És kétcsík tényleg beköltözött. Pedig impulzívan vágtatok bele. De hát miben legyen egy harmincas tíz plusz éve együtt lévő pár impulzív, ha nem a gyerekvállalásban? Nem. Pont ebben nem kellene. De hát ti ketten ilyen nyomorultul vagytok bekötve. Vagy inkább behuzalozva a traumáitok által. Utólag könnyen okos az ember. Most már könnyű tudni, hogy huszonévesen, amikor a nyugalom, a könnyen gyarapodó bankszámla meg a fene nagy fiatalság adott volt, akkor nem akartátok. Baromira nem.
Ti voltatok az a pár, aki még véletlenül sem szexelt védekezés nélkül.
Most meg most van. Rájöttetek, hogy akarjátok. Aztán a nagy álmodozásból fájdalmas a valóság észlelése. Kétcsík távozásával nem vagytok más, mint egy negyvenhez rohamosan közeledő pár. Akik jobb dolguk nem lévén nyugodtan foglalhatnak asztalt a város kiváló fine dining éttermébe szombat estére.
Barbi történetét Baranyai Kata jegyezte le.
