Kiszedheted egy ovis szemöldökét, hogy megvédd a csúfolódástól?

Nemrégiben ismételten egy megosztó videó járta be a net berkeit. Egy anyuka úgy döntött, kiszedi az ovis kislánya szemöldökét, nehogy a társai csúfolni kezdjék az összenőtt, dús szőrzet miatt.

Sokan bírálták a nőt

Egy részük korainak tartotta az ilyesmit, mások pedig elszörnyedtek, amiért az illető, anya létére, nem képes elfogadni és szépnek látni a saját gyerekét. Az asszony azzal érvelt, hogy a kislánya maga kérte erre, mert félt a többi kisgyerek gúnyolódásától. Ő pedig mindenképp meg akarta óvni ettől.

Akadtak azonban olyanok, akik egyetértettek vele. Sőt, olyan komment is érkezett, ahol az illető azt fejtegette, bárcsak az ő édesanyja is ilyen megértő lett volna. A kommentelő szerint sok nyilvános megszégyenítéstől kímélte volna meg vele.

Nehéz kérdés

Egy anya mindig úgy látja tökéletesnek a gyerekét, ahogy van. Persze, az elfogultságnak is vannak fokozatai, de alapvetően mindenkinek a saját csemetéje a legszebb. Bár nincs gyerekem, emlékszem, milyen volt mindig kilógni a sorból. Az egyik felem szerette volna, ha a többiek befogadják, főleg, ami a rázós tini éveket illeti. A másik felem viszont csak fogta a fejét, ahogy elnéztem, hogyan kellene kinéznem és viselkednem, hogy elérhessem ezt.

Az individualizmus korát éljük.

Mindenki más, egyedi akar lenni. Amikor ilyesfajta emberek fotóit sodorja elém a net, mindent látok, csak egyediséget nem. Tulajdonképpen olcsó pózőrök végtelen sorát, akik épp csak addig mernek kilógni a tömegből, amíg az „menő”.

Forrás: Unsplash

A fent említett kislányról inkább az az anekdota jut eszembe, ami szintén körbejárta a Facebook-ot. Egy másik kisgyerekről, aki mindig felemás zoknit hordott és kimondottan tetszett neki, ha az anyukája véletlenül összemosta a ruháit. Ő pedig büszkén virított a nem mindennapi holmikban. Egészen addig, míg a gyerekek piszkálni nem kezdték a suliban. Ekkor – legalábbis a történet szerint – az apukája leültette őt, és miután beszélgettek a dologról, a kislányra bízta a döntést. Végül a gyereknek a tarka holmikra esett a választása, ahelyett, hogy olyasmit vegyen fel, amivel elnyeri a többiek tetszését.

Azt hiszem, erre nem létezik jó válasz. Első olvasásra valószínűleg a második történet lopja be magát a szívünkbe. A kislányról, aki mert „más” lenni. De mi a fontosabb? Hogy a gyereked mindig minden helyzetben önmaga merjen lenni, még akkor is, ha így senki nem áll szóba vele és akár évekre kirekesztetté válik? Vagy az, hogy meg tudd védeni ettől?

Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyerekeink népszerűek és boldogok legyenek – de a kettő nem jár mindig együtt. Felnőttként könnyebben mersz önmagad lenni, de a gyerekek helyzete jóval bonyolultabb. Hisz épp, hogy elkezdik kialakítani az első baráti kapcsolataikat, miközben még a saját útjukat is keresik.

Amikor pedig azt látjuk, hogy sírva tekintenek a tükörbe, a szívünk szakad meg. Hiába mész be az óvoda, vagy épp az iskola igazgatójához panaszt tenni. Ahogy tapasztaltam, annyit ér, mint halottnak a csók, vagy rosszabb esetben csak olaj a tűzre.

Úgy gondolom, a szülők mindkét történetben jól döntöttek. Mert egyvalamit kellene szem előtt tartanunk (bizonyos határokon belül): azt, hogy a gyerekek mit szeretnének. És akárhogy is döntenek, joguk van hozzá. Amit, ha nem is értünk egyet velük, tiszteletben kell tartanunk. Bár a gyerekek néha kegyetlenek tudnak lenni, ahogy telik az idő, ez is változik. Ezzel együtt pedig, egy napon talán az a kislány is magabiztos mosollyal tud majd a tükörbe nézni, aki most szorongva várja az első napot az oviban…

Nyitókép: Unsplash