Nem küldhetsz a pics@ba mindenkit, így muszáj néha hazudnod!

„Helló, szomszéd! Mi újság, hogy vagy? – Kösz, jól, mert mindig feláll a feleségedtől, ha találkozunk.” A fenti példát egy férfi ismerősöm hozta fel a minap arra a kérdésre, jó lenne-e, ha mindig őszintén beszélnénk mindenkivel.

A fenti dialógus természetesen nem így hangzott el, de Levi szerint, ha őszintén felelt volna, akkor bizony ez lett volna a válasz… Én pedig elgondolkodtam, hányszor hazudunk egy nap úgy, hogy valójában senkit nem akarunk bántani. Hanem inkább a másikat, többnyire pedig magunkat védjük a lódítással. Ilyenkor nem az a cél, hogy a hamis szavakkal elkápráztasd a beszélgetőpartnered, vagy tárgyi, esetleg érzelmi haszonhoz juss a valótlanságnak köszönhetően.

A többség a konfliktusok elkerülése érdekében esik az őszintétlenség csapdájába. Mondjuk, amikor a tolakodó és bunkó kolléga a magánéleteddel kapcsolatban tesz fel kínos kérdést. Vajon hányan vagyunk a valóságban, akik szemrebbenés nélkül azt válaszoljuk: „Semmi közöd hozzá!”? Azt hiszem, kevesen.

Bár az őszinteség minden kapcsolat előremozdítója, számtalan embert nem válogathatsz meg az életedben, hanem a körülmények hoznak össze velük. Közülük pedig nem mindegyik elég okos/empatikus/jóindulatú egy őszinte beszélgetéshez. Egy kevésbé intelligens futó ismerőssel tehát teljesen felesleges konfrontálódni és örök haragot generálni azzal, hogy a szemébe mondod:

„Gusztustalannak érzem, hogy arról faggatsz, mikor lesz már gyerekem.”

„Semmi közöd hozzá, hogy a pasimmal miért költöztünk külön.” „Nem vagyok kíváncsi a véleményedre, hogyan kellene nevelnem a gyerekem.” Ha mindenki őszintén válaszolna valamennyi ilyen kérdésre egy munkahelyen, gyűlölködésből és harcból állna az életünk. A kollégával ugyanis holnap is találkozol, akkor is, ha nem akarsz.

FORRÁS: UNSPLASH

A szomszéddal be kell szállnod a liftbe azután is, miután a szemébe mondtad, hogy büdös a hónalja.  És az anyósnak sem szokás bevallani, ha netán erőnek erejével tuszkolod le a torkodon a toroskáposztáját.Ezek után talán nem csoda, hogy bizonyos kutatásokból kiderül: a babák már 9(!) hónaposan képesek megjátszani a nevetést, csak azért, hogy szimpátiát keltsenek.

Úgy tetszik, ahhoz, hogy a társadalomban elfogadtassuk magunkat, elengedhetetlenek tehát az apróbb hazugságok. Ez persze főként a felületes kapcsolatokban igaz. Egy barátság/szerelem elmélyülésekor egyre inkább megengedheted magadnak az őszinteséget, hiszen a másik már biztos a szeretetedben, jóakaratodban.

Ám ha az első jóhangulatú közös beszélgetés során árulod el, hogy szerinted borzalmas ruhát visel, nem valószínű, hogy egyáltalán kialakul a barátság köztetek… A tudomány egyébként a hamis bókok tekintetében határozottan megengedő. A kísérletek szerint ugyanis ilyenkor a pozitív szavak önbeteljesítő jóslatként működnek.

Az illető jobban kezdi érezni magát a bőrében, megnyerőbb lesz a kisugárzása, ez pedig az egészségére is kedvezően hat. Hazudjunk hát, vagy a teljes őszinteség jegyében jöjjön egy egészen más világ? Mielőtt válaszolnál, gondold végig, mikor és mit hazudtál utoljára!

Nyitókép: Unsplash