Óda a lánykoromhoz, ami múlttá vált egy férfi kedvéért

Jó házasságban élni jó. De nem házasságban – izgalmas nem házasságban – is jó élni, na. És ugyan nem cserélném el ezt az édes bizonyosságot a világon semmiért.

De azért az öntudatra ébredés és meggyűrűzés közti bő másfél évtized, azaz a zsenge lánykorom, megérdemel egy ódácskát. Olyan suta ez a felnőtt létezés, olyan teszetosza. Tele meg nem engedhető, mégis elkövetett balgaságokkal.

Bezzeg a tinédzser és húszas évek! Nem a dorbézolás, a zsizsgés hiányzik, nem a nagyvad elejtése, vagy legalábbis annak megkísérlése. Hanem azok a súlytalan vállak, a habkönnyű(nek tűnő) döntések. Kótyagos éjszakák, izgalmas hajnalok – rólatok le tudok mondani, de a könnyedség maró hiánya be-bevillan. 

„Megállapodtam” – mondhatom immár büszkén. De most gondoltam bele először: ez azt jelenti vajon, hogy megállapodtam a Mindenhatóval, hogy ezentúl minden tízszeres szorzóval számít, ezentúl minden ér? Ez így nem ér. De persze mégis.

Radnóti egy gyönyörű sorban összefoglalta, milyenek voltak azok az esztendők, amikor még csak előkészületi fázisban volt ez a paktum:

A csókok íze számban hol méz, hol áfonya

Azt pedig, hogy hogyan is raktározódnak el a lélekben, Juhász Gyula fogalmazta meg a legjobban az Anna örök című nagy kedvencemben:

Benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben

Hogy ki az a „te”? Nincs különösebben ilyen, hogy te. Csak ti vagytok, és az egész előző élet, cakkumpakk.

És akkor egyszer csak berobbant Ő, és jöttek is sorra a fránya mellékhatások, amik ennek az eltéphetetlen szerződésnek a megkötésébe torkolltak. Kezdődött a sablonos és cuki, majd a hardcore, mások számára irritáló becenevekkel, és az arra még egy lapáttal rápakoló gügyögéssel.

FORRÁS: PEXELS

Eljutottunk a sült krumpli egymással való megosztásáig – ami számomra továbbra is megszokhatatlan – és az egyenpulcsiig, mely utóbbi nem kevésbé borzolja a környezetünk idegeit, mint a MaciVirág vagy a NyusziManó. Mondjuk, így leírva én is elhatárolódom… 

Eljutottunk a hagyományos kiskiflizéstől a fordítottig, amikor a férfi gömbölyödik össze, mert neki is jár. Az aputestig, majd az abból való lefaragás kierőszakolt igényéig. Az indokolatlan, “Melyik drágakő/ország/fűszernövény vagy te?” típusú online kvízek pipa, a távirányítóért folytatott harcban rég meglengettük a fehér zászlót. A WC ülőke meg mindig is le volt hajtva, és úgy is marad.

A közös fejlődésnél és az út kikövezésénél tartunk, ami egy fokkal kevésbé romantikus, mint a mézek meg az áfonyák, de csak első hallásra.

Egy elbocsátó szép üzenet kell még az óda végére, mert úgy illik: Bohó fiatalságom, te lassan végleg tovatűnő! Ha újra élhetnélek, akkor is mindent úgy tennék, mint elsőre. Emlékedet őrizni fogom a ballagási szalagokban, egy-egy gyerekszobai fiók mélyén csendben megbújó levélfoszlányban, és a tudatban, hogy a fenébe is, nagy kaland voltál!

Nyitókép: Pixabay

Tovább olvasok