Te randiznál valakivel, aki nem jön be?

Nemrég láttam egy szalagcímet, hogy az „Open Casting” az idei év egyik legnépszerűbb randi trendje. Először azt gondoltam, a poliamor és a nyitott kapcsolatok mellett fognak kampányolni, de tévedtem. Valójában arról szól a cikk, hogy egy felmérés (Bumble randiapp) szerint az egyedülállók 38%-a nyitott az olyanokkal való ismerkedésre, akik nem a zsánereik.

Bevallom, megrögzött szerelemhajszolóként az évek során bennem is kialakult egy erős preferencia. Ha az utolsó négy pasimat egymás mellé állítanám, nehezen lehetne őket megkülönböztetni egymástól. Mindegyikükkel szinte ugyanazért szakítottam: ahogy két dudás nem fér meg egy csárdában, úgy domináns egyéniségként mi sem tudtuk elviselni egymást.

Valójában fogalmam sincs róla, ezek után mégis miért kerestem hasonló vonásokat az új jelöltekben – de megtettem. Legalábbis egészen addig, amíg nem találkoztam valakivel, aki kitűnt az exeim sorából. Néhány találkozó után úgy éreztem magam, mint aki addig színvak volt, de most már látja a szivárvány minden egyes színét. Ugyanakkor pokoli mérges voltam magamra, amiért ennyi időt elvesztegettem a hülye illúziókergetésre.

A párjukat keresőknek tehát azt tanácsolom, merjenek nyitottabbak lenni a lehetőségekre azáltal, hogy a megszokottól eltérő perspektívából tekintenek az ismerkedésre. Ezáltal ugyanis ráébredhetnek arra, hogy valójában más tulajdonságokat keresnek a leendő partnerükben, mint azt eredetileg gondolták.

Kép forrása: Unsplash

Ha a fentiek alapján úgy érzed, beleragadtál az elvárásaid csapdájába, és már azelőtt leírsz valakit, mielőtt jobban megismernéd, érdemes lenne újragondolni a személyes preferenciáidat. És azt is, hogy mi mindent nyerhetsz vele!

Tágul a világképed

Ha olyanoknak adsz esélyt, akik valamiben eltérnek az ideálodtól, az kizökkenthet a megszokott kerékvágásból – és ez nem feltétlenül rossz, sőt! Például egy komolyzene-kedvelő ember (akit máskor kapásból elutasítanál), megkedveltetheti veled a szimfonikus koncerteket, ezáltal pedig izgalmas örömforrást és friss lendületet hozhat az életedbe.

Új ideált találhatsz

Amikor igent mondasz egy találkára egy külsőleg vagy belsőleg kevésbé preferált személlyel, esélyed nyílik megtapasztalni, hogy egy adott típus sokkal jobban illik hozzád. És ezt talán soha nem vetted volna észre, ha csőlátóként továbbra is ragaszkodsz a bevésődött sémához. Hiszen megeshet, hogy azért ragadtál bele a társkeresés frusztráló spiráljába, mert az előző választásaid nem voltak megfelelőek számodra.

Fejlesztheted az empátiádat

Bár teljesen normális, hogy bizonyos típus emberekhez vonzódsz, a kategorizáló gondolkodás nyomán előítéletek alakulhatnak ki benned mindazokról, akiknek általában nem adsz esély. Mondok erre egy példát: zárkózott és csendes személyiségként azt feltételezed az extrovertált emberekről, hogy velük úgysem lehet minőségi párkapcsolatot kialakítani, mivel nincs bennetek semmi közös. De mi történne, ha mégis megpróbálnád? Csak nyerhetsz vele! Az „open casting” attitűd elősegítheti az empátiád fejlődését és a tisztelet kialakulását azok iránt, akiket amúgy figyelmen kívül hagynál.

Megtörheted a régi mintázatokat 

A próbálkozásaid sorra zátonyra futnak, és nem érted, miért használnak ki mások? Ez annak a jele, hogy a megszokott viselkedési-kapcsolati mintáid nem működnek. Ha például folyton érzelmileg elérhetetlen embereket választasz, az egészségesebb kötődési stílussal rendelkezők segíthetnek megtörni a toxikus ciklusokat. Egy merőben más ember elsőre ijesztőnek tűnhet, ám ezzel a nyitottsággal nagyobb esélyt adsz magadnak a boldog életre.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok