Sosem leszek szerető, bármi is történjék!

Pár éve fájó szívvel szakítottunk Dáviddal. Két és fél éve voltunk együtt, a szerelem elmúlt, de nagyon szerettük egymást. Végül én hoztam meg a döntést, éreztem, hogy ez már nem ugyanolyan.

Azt mondtam, szakítsunk, még mielőtt bármelyikünk olyat tesz, amivel megbántja a másikat vagy megrontja ennek a kapcsolatnak a szépségét. Egyetértett. Mindketten sírtunk, de azt éreztem, tiszta lelkiismerettel fejezhetünk be az életünkben egy nagyon szép fejezetet.

Alig három nappal később, amikor teljesen magam alatt voltam a hiányától, megmutattak nekem egy lefotózott telefonbeszélgetést. A szakítás előtt pár héttel, amikor külföldön voltam, az én drága kedvesem felhívott magához egy lányt a lakásba, ahol jóformán együtt éltünk. A retinámba égett az üzenet, amit a találkozó után küldött neki:

„Remeg még a lábad?”

Ugyan a hölgy fotóját nem láttam, de nagyon sokáig gondolkoztam rajta, milyen lehet ő. Nem is a külseje, hanem a személyisége miatt. Hogyan volt képes befeküdni az ágyneműmbe, miközben ott volt a fotóm az éjjeliszekrényen és a falon? Felvenni a papucsomat, bemenni a fürdőszobába, ahol ott volt a fogkefém, a törülközőm?

A lakás minden pontjából áradt a női jelenlét. Úgy éreztem, mintha engem látott volna a teljes meztelen valómban úgy, hogy én fizikailag ott sem voltam. Nem zavarta? Persze, nem a lányra voltam mérges elsősorban – de már akkor tudtam, hogy én soha nem akarok olyan lenni, mint ő.

Ezt követően sokáig nagykanállal faltam az életet. Kevés dologra mondtam nemet, egyre viszont mindig: sosem mentem bele, hogy én legyek az, akivel valakit megcsalnak. Teljesen mindegy, hogy egyéjszakás dologról lett volna szó, vagy akár egy hosszabb távú szeretői kapcsolatról.

Forrás: Unsplash

Persze, kísértések értek, nem kevés.

Volt olyan, aki Tinderen felvállalta, hogy kapcsolatban van. Elbeszélgettem vele, mert kíváncsi voltam, mi visz rá valakit arra, hogy társkeresőzzön, miközben az asszony otthon főz rá, de a találkozóig sosem mentem el. Volt olyan, aki régóta csapta nekem a szelet, és amikor megtudta, hogy szingli lettem, konkrétan a lakásom elé jött egy kis kaland reményében. Nagyon nehezen küldtem el, mert kár lenne tagadni, kívántam, de személyesen ismertem a barátnőjét, aki azóta egyébként a felesége. Tudtam, hogy rendszeresen megcsalja, talán én már nem is számítottam volna, mégsem mentem bele.

Míg kalandoztam, felállítottam egy szabálylistát, amivel megvédhettem magam. Ha tudtam, hogy valakivel csak sz*xről van szó, nem beszélgettem vele órákig, nem csináltunk programot, nem bújtunk össze. Sosem aludhatott nálam senki, és én sem aludtam senkinél. És természetesen sose voltam harmadik fél. 

Aztán a baráti társaságunkba jött egy új srác. Amint megláttam, megremegett tőle a lábam. Elképesztően vonzódtam hozzá. Rendkívüli összhangban voltunk. Nagyokat beszélgettünk, egyezett a fekete humorunk és folyamatosan incselkedtünk egymással. De én a legkisebb érintésnek is ellenálltam, mert tudtam, hogy kapcsolatban van. Azzal is tisztában voltam, hogy őt ez nem akadályozza, hiába szerette a barátnőjét. Két évig csorgattam rá titokban a nyálamat és tűrtem a pillangók csapkodását a gyomromban minden baráti összejövetelen. De egy kis flörtölésen kívül sosem engedtem többet.

Amikor megírta, hogy szakítottak a barátnőjével, ugráltam örömömben. Majd egy buli után egymásnak is estünk. Mennyei volt, hiszen régóta vágytunk rá. Viszont ő lelkileg nem állt készen, másnap bevallotta, hiába szingli már, bűntudata van. Akkor azt is megtanultam, hogy sosem leszek első egy hosszú kapcsolat után.

Nekem is, és neki is majdnem annyira fájt, ami történt, mintha megcsalta volna velem az exét. Akkor éreztem igazán a súlyát a korábbi döntésemnek – még úgy is, hogy ekkor nem voltam tényleges szeretői szerepben.

Nem azért nem akarok szerető lenni, mert olyan rohadt magasan van az erkölcsi mércém. Azért nem akarok szerető lenni, mert tisztelem magamat annyira, hogy nem dúlom fel a saját lelkiállapotom. Mindemellett pedig tisztelem a nőtársaimat. Sosem leszek az a nő, akire úgy gondol valaki a könnyeivel küzdve, hogy „Hogyan volt rá képes?”

Nyitókép: Unsplash