Túl későn fogsz rájönni, hogy én kellek neked…

Szerettem volna a tiéd lenni. Úgy egészen, ahogy soha más még nem volt. Pedig alig ismerlek. Azt gondolom, az ember életében nem csak egy igazi létezik, még ha sokáig máshogy is vélekedtem erről. Igazivá te teszed a másikat. Igazivá ketten teszitek egymást. 

És én azon ritka emberek közé tartozom, akik rögtön tudják, érzik a másikról, de úgy csontig érzik, hogy ő lesz az. Hiába alig ismerik. Van olyan, hogy az ember tudja. Én mindig tudtam, és mindig mindenki bolondnak nézett. Nem voltam bolond. Talán nem is vagyok jó emberismerő, de a tekintet, a szavak sokat elárulnak. Sokkal többet, mint amit a nagy átlag gondol.

Igen, én naiv embernek tartom magam. Milliószor csalódtam már, de egyszerűen képtelen vagyok feladni a harcot a boldogságért. A boldogságért, ami számomra a családot, az igaz szerelmet jelenti. Nem érdekel, hogy ki voltál, nem érdekel, mit éltél át előttem, de szeretném ismerni a belső harcaidat, és a fájdalmaidba is be akarok néha lesni. Csak hogy tudjam, mivel ne bántsalak én is.

Nem érdekel, kik voltak azok, akik elvágták benned az emberiségbe vetett hitedet. Nem érdekel, hányszor futottál neki, és nem érdekel, hányszor nem értékelték azt, aki vagy. Sőt! Boldoggá is tesz – bár ez önzőség -, hogy más nem fedezte fel benned a rejtett kincseket. Ugyanakkor szomorú leszek, amikor látom és érzem, hogy tele van a lelked sebekkel. Mégis büszke vagyok, mert túléltél mindent. Mert erős vagy.

Azt gondolom, majd én kiérdemlem, hogy bízz és higgy újra a szerelemben. Aztán én kapom a pofont megint, mert valójában nem is akarod, hogy szeresselek. Mégis önző leszek, és nem érdekel, mi ennek az oka. Nem érdekel az ezernyi sérelem, holott tudom, mindannyian máshogy vészeljük át a múltunk kudarcait. De én nem akarom veszni hagyni az álmaimat néhány rossz döntés miatt. Én nem akarok félni.

FORRÁS: UNSPLASH

Bátor akarok lenni egy olyan ember oldalán, aki mellettem áll és támogat abban, hogy merjem elhinni erről a sebzett szívről: tud még szeretni. Ezredszer is megelőlegezem a bizalmat. Bevallom, nem könnyű nekem sem elvonatkoztatni a múltamtól. De ha én összeszedem magam és a boldogságot választom a gyávaság helyett, akkor úgy hiszem, joggal várom el ezt a másik féltől is.

Lenne türelmem, segítenék. De ha élből eltaszítasz magadtól, annak ellenére, hogy pontosan tudom, te sem akarsz mást egy boldog családnál, nem tudok mit tenni. Tudnálak szeretni teljes szívemből, és nagyon nehezemre esik visszafogni magam. Nem tudom, hogy könnyekbe, alvásba vagy alkoholba fojtsam-e a bánatom.

Mert ha én merek bátor lenni ugyanúgy, megannyi késszúrás után, akkor férfiként neked is bátornak kellene lenned. Ha akarnál. Ha úgy igazán akarnál. De talán neked is csak múló időtöltés lennék. Talán te sem vennéd a fáradságot, hogy végigküzdjük közösen ezt a meglehetősen rögös utat. Pedig hidd el, én belőled mindig erőre kapnék. Akkor is, ha századszor esek térdre, akkor is, ha már nem látok kiutat.

Ha lennél nekem, tudom, hogy mindenre képes lennék. Bármire.

Persze hiába is próbálom magyarázni, hogy bennem nem fogsz csalódni, én nem olyan ember vagyok. Nem ismersz. Én sem ismerlek, csak a lelkedet érzem, és nekem ebben a korban ez már pontosan elég. De neked talán még élned kell. Talán túl sok, hogy ilyen érzelemgazdag vagyok, talán túl hihetetlen, hogy én nem játszmázom.

Hogy én nem akarlak átverni, hogy én csak ki akarom használni az életet arra, amire érdemes: a boldogságra. Remélem, amikor ráeszmélsz, hogy én voltam az, akire szükséged lett volna egy életre, még nem lesz túl késő.

Nyitókép: Unsplash