Zseniális manipulátor vagy Isten küldötte? Attila, a hun király

2021-11-16 Művelődő

Manapság a „sztárcsinálás” korát éljük – egyre inkább úgy tűnik, tudatos húzásokkal és kellő profizmussal bárkit népszerűvé lehet tenni. Ha azonban azt hiszed, hogy ez a tudás modernkori találmány, tévedsz.

Már az ókorban is tisztában voltak vele, hogyan manipulálják a tömegeket, és ezt a tudást kiválóan felhasználták a politikában is…

A nagyszájú tizenéves

Attila hun király is jól tudta, hogyan szerezze, majd tartsa meg a hatalmat. Persze ez a tudás a vérében is lehetett, hiszen Mundzuk király fiaként látta meg a napvilágot. Gyerekként azonban még heves és szókimondó alkat hírében állt, ellentétben bátyjával, a jóval belenyugvóbb természetűnek tűnő Bledával.

Származásánál fogva mindkét fiú esélyes volt arra, hogy király legyen. Így az idősebbek valószínűleg aggódva szemlélték Attila nyughatatlan természetét, aki egyes források szerint már gyerekként előszeretettel bírálta az „öregeket”. Nem csoda, ha Mundzuk halála után a trónra kerülő nagybácsi, Roua jobbnak látta, ha túszként egy előkelő római ifjúra cseréli a nagyszájú tizenévest.

Persze nem biztos, hogy hátsó szándék vezérelte döntésében, hiszen akkoriban bevált szokás volt, hogy a Római Birodalom előkelő származású túszokat cserélt a szövetségesévé váló barbár népekkel. Attila állítólag jó néhány évet töltött a fejlett és lenyűgöző Rómában, ahol kiválóan megtanult latinul, majd világlátott, tanult emberként tért vissza hazájába – jóval megfontoltabban és ravaszabban, mint korábban…

Attila, a nyerő

Hazatérte után még sokáig Roua uralkodott, ő pedig – talán a király egyre romló egészsége miatt – igen türelmesnek bizonyult. Legalábbis a történészek nem találtak bizonyítékot arra, hogy köze lett volna az uralkodó halálához. Miután szabaddá vált a trón, a szokásokhoz híven mindkét örököst királyi cím illette, így Attila és Bleda együtt kerültek hatalomra.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Attila kiváló érzékkel találta meg azokat a fogásokat, amiknek köszönhetően különlegessé vált a külföldi követek szemében. Már a megjelenésével is legendát teremtett maga köré. Egy olyan világban, ahol a hatalmat az ékszerek és a gazdagság kevély fitogtatása jelképezte, nem átallott egyszerű, puritán ruhában, ékszerek nélkül megjelenni a fontos tárgyalásokon. Ezzel mindenkiben azt az érzést keltette, hogy nagyságának nincs szüksége külsőségekből fakadó bizonyítékokra.

Emellett tárgyalási szokásaival is meglepte az ellenfeleket. Bár kiválóan beszélt latinul, nem volt hajlandó az akkor szokásos, cirkalmas és mellébeszélésekkel tűzdelt körmondatokra. Döntéseit és követeléseit tömören, világosan adta az ámuló küldöttek tudtára. Így még el sem kezdett hódítani, de már legendákat szőttek a személye köré…

A csoda…

Szemben Attilával, Bleda egyáltalán nem bizonyult ilyen rátermettnek. Némelyik korabeli beszámoló állítólag kifejezetten mulyának írta le az idősebb fivért, aki évekig nem is nagyon kívánt élni „társkirályságából” adódó döntésjogával. Jobban szerette a vadászatot és a mulatozást. Idővel azonban megirigyelte testvére népszerűségét, és több lehetőséget követelt.

Vajon örült ennek Attila? Aligha. Talán senki nem fog meglepődni, hogy Bledát hamarosan halálos vadászbaleset érte… Akár benne volt Attila a keze a dologban, akár nem, a gyanú felütötte fejét, hogy megszabadult riválisától. Szükség volt hát valami fantasztikus történésre, ami mindenkit megerősít abban, hogy valóban őt illeti a hatalom, és ami elterelte a figyelmet a pletykákról.

Vajon Attila rendezte úgy, hogy ezek után váratlanul előkerüljön „Isten kardja”, ami a hun mondák szerint azt a vezért illette, aki nagyságával elvezeti a népet a teljes dicsőségbe? Talán igen. A beszámolók szerint a kardot egy pásztor találta meg Attila táborának közelében, a sámánok pedig ezt látva hangosan ünnepelték a vezér dicsőségét.

Az emberek kaptak egy csodás szenzációt – egyúttal isteni megerősítést, hogy valóban Attilát illeti a trón. A király pedig nyugodtan láthatott neki legfőbb álma teljesítéséhez: hogy egyesítse a hunokat, és győzedelmessé tegye népét…

Nyitókép: WIKIPÉDIA

‼️😎 NYEREMÉNYJÁTÉK 😎‼️

Mindig is vágytál rá, hogy egy különleges, egyedi tervezésű kabátban sziporkázz? 😎 Most itt a lehetőség, hogy nyerj egy eredeti Makány Márta darabot! 🤗 Részvételhez kattints a FACEBOOK oldalunkra!

Tovább olvasok