Miért kilóban mérjük a “jónőséget”?!

Egy ideje tűnődöm azon, mit jelentek én a világnak, mit látnak belőlem az emberek. A választ úton-útfélen megkapom, és minden alkalommal itt találom magam az üres papírlap felett, és azt érzem, nem fair az élet.

Amikor még a húszas éveinkhez közeledtünk, egy nagyon kedves barátommal sokszor került szóba a múlt – és kissé borgőzös állapotunkban a rejtélyes jövő. Találgattuk, vajon jobb lesz-e, vajon elfogadnak-e majd minket olyannak, amilyenek vagyunk. A választ – így a harmincas éveinkhez közeledve – még mindig nem kaptuk meg olyan formában, amilyenre vágytunk. Egy dolgot éreztünk mind a ketten: hogy rossz időben születtünk.

Arra kellett rádöbbennem, hogy sokszor csak egy szám vagyok az embereknek. Kor, kiló, centik, nadrágméret, hajhossz, cipőméret. Számok halmazából állok össze. És ami méginkább elborzaszt, hogy legfőképpen abból a számból ítélnek meg, amit a lábam alatt mutat a mérleg.

Amikor egy férfi ismerősöm megtudta, hogy szakítottam az exemmel, az első kérdése az volt, hogy szexelünk-e. Aztán a következő, hogy most hogyan nézek ki. Igen, ő itt azt akarta megtudni, hogy mióta legutóbb látott, nőtt-e valamit a fenekem, vagy lejjebb faragtam-e a formámból…

Nem kell kihangsúlyoznom, milyen szekunder szégyenérzet kapott el. Nem elég, hogy vége a kapcsolatomnak, még az is fontos, mennyire csúsztam szét az együttélés ideje alatt?! Persze az semmit sem számított, hogy én valójában nem akartam tőle semmit…

FORRÁS: PEXELS

Aztán amikor kiderült, hogy nemcsak vége a párkapcsolatomnak, de az exemnek már új kedvese is van, akkor jött az egyik barátnőm a nagy kérdéssel: „Vékony a lány?” Érted… ennyire sokat számított, hogy vékonyabb-e tőlem, és ha igen, mennyire.

Az önbizalmamat nem csak az exem ásta alá. A fenti mondatok több oldalról kérdőjelezték meg, hogy jó nő vagyok-e valójában. Ezeknek az ismerőseimnek a szemében valószínűleg nem én vagyok a csoda királynő, akire minden férfi vágyakozva tekint, és megfordulnak utána az utcán.

Ki merem jelenteni, hogy inkább a „kicsit szétcsúszott, megviselt, trampli, husis királynőféleség” leírását kapom meg, ha rólam ejtenek szót.

A történtek óta eltelt néhány hét, és lement rólam néhány kiló. És csak annyit tudok mondani, hogy hányingerem van már attól a témától, hogy mit edzel, mit eszel, mit iszol, próbáltad-e már a hashajtós teát.

Persze büszke vagyok arra, hogy cirka tíz kilótól megszabadultam, de csak hogy tisztázzuk: élvezem, hogy főzök. Élvezem, hogy elfáradok az edzések után, és aztán új ízeket próbálhatok ki. Sőt, újabb és újabb motivációkat találhatok különböző embereknek köszönhetően. De mindezek felett azt élvezem igazán, hogy Nő lehetek. Olyan, aki pont leszarja, mit mutat a mérleg vagy a centi. Mert csak a saját elvárásaival foglalkozik, és ez pont így van rendjén.

Nyitókép: Pexels