40 felett már gyötrődés nélkül elengedem, aki bánt…

Nézem a tükörben a ráncaim és azon tűnődőm, velem van-e baj. Mert annyi nőtől hallottam már, mennyivel nehezebb az élet 40 felett. Hogy a hivatásban versenyezni kell a fiatalokkal, a párkapcsolatban beköszönt a szürkeség, hogy változik az ember önértékelése…

Én az ellenkezőjét érzem. Mintha az egész élet egyszerűbb lenne. Talán, mert a tapasztalatok gyarapodásával a megoldási technikáim is gyorsabbak és hatékonyabbak lettek. Annyi mindent láttam, jót és rosszat! Annyi mindent kellett megfejtenem, annyi mindenen keresztülmennem. Rájöttem, hogyan különböztessem meg a bosszúságokat a gondoktól, a gondokat a bajoktól, a bajokat a tragédiától. És olyan sokféle embertípus fordult már meg az életemben…

Huszonévesen még végigasszisztáltam és megszenvedtem számtalan játszmát – ma már döbbenetes gyorsasággal felismerem őket. Ilyenkor az elvárt reakciók, kiszámítható válaszok helyett egy apró mosollyal már megyek is tovább. Nem maradok, küzdök és magyarázok, ha valaki érzelmi zsarolással, manipulációval próbál nagyobb helyet kapni az életemben. Akkor sem, ha fontos volt. Akkor sem, ha szerettem. Mert nincs egymással dolgunk, ha nem egy szakaszában járunk a felismeréseknek.

Elfogyott az időm és energiám arra, hogy bárkit meg akarjak „gyógyítani”. Hogy hosszas, gyötrő monotonitással újrajátszott drámákban, haragszunk-kibékülünk játékokban vegyek részt. Hogy áltatással, bántással, szélsőséges érzelmi hullámvasúton való száguldással sokkoljuk egymást.

Értek és őszintén sajnálok mindenkit, aki nem azért gyötör, nem azért fáraszt, nem azért tipor másokat, mert gonosz, hanem mert a lelkében őrjöngő démonokkal küzd – de már nem hiszem, hogy dolgom van ezzel. Elég a saját küzdelmem. Van, ami csak a te feladatod, és más nem tud segíteni.

Forrás: Unsplash

Már nem félek attól, aki bármiben jobb nálam – inkább elismerem és tanulok tőle. Már nem érzek szívet tépő, fájdalmas csalódást vagy haragot, ha elhagy valaki, amiért nem játszottam végig az általa elvárt forgatókönyvet. Már nem érzem a másik birtoklási vágyát a szenvedély vagy barátság gyarló, ám kétségtelen bizonyítékának. A szeretet elszánt harcosa vagyok – de csak abban a formában, ahogyan én definiálom a szeretetet…

Bonyolult és homályos helyzetek, fejemre növő problémák helyett tiszta és kiszámítható, mi és ki fér bele az életembe. Megtanultam a megfelelő polcra pakolni mindent, ha nem is azonnal, de legalább idővel. Hogy néhány ránc volt az ára? Ki bánja? Megérte.

Nyitókép: Unsplash