Akit gyerekként vertek, az vonzódhat az erőszakos sz*xhez…

Már kiskoromban is szerettem az agresszív, verekedős játékokat. Általános iskolában, míg a legtöbb lány mászókázott vagy babázott, én összeszedtem a barátnőimet és katonásat játszottunk. Verekedtünk, pofozgattuk és fojtogattuk egymást. 

A fojtogatást igazából nagyon élveztem, akkor is, ha az én nyakamat kapták el, vagy én másét. Persze, felnőttként tudom, hogy a gyerek azt viszi be az iskolába, amit otthon tapasztal. Mivel apu exkatona volt és állandóan vert, valószínűleg ezt a feszültséget és félelmet adtam ki a suliban. Később csajos kislány lettem és levetkőztem az agresszív viselkedést.

A kortársaimhoz képest sokáig, egészen 20 éves koromig tartogattam a szüzességemet. Az első barátommal veszítettem el, akivel utána majdnem két évig együtt voltunk. Mivel tapasztalatom nem volt, azt hittem, a szex csak olyan lehet, amilyen vele volt. Amikor szingli lettem, elkezdtem élni, tapasztalni.

Ahogy egyre jobban nyitogattam a szárnyaim és új dolgokat próbáltam ki, rájöttem, hogy egyszerűen odavagyok a vad, kicsit agresszív együttlétekért. És ezt teljesen normálisnak gondoltam. 25 évesen a borderline-személyiségzavarom miatt pszichiátriára kerültem és meg sem fordult a fejemben, hogy ez egy olyan téma, amivel foglalkoznom kellene. Hiszen volt rengeteg más trauma, ami prioritást élvezett.

Az intézményben heti háromszor volt nagy csoportos terápia, amelyen részt vettek az ápolók, a terapeuták és az összes páciens. Közel 40 ember. Ezeken inkább házirendbeli témák voltak a középpontban, de volt egy különleges alkalom. Egy nagyjából velem egykorú lány a kezét tördelve szót kért. Nagyon meglepő volt, amikor egyből a közepébe csapott.

FORRÁS: UNSPLASH

Elmondta, hogy tizenéves korában az apja és a bátyjai több alkalommal is szexuálisan bántalmazták. Ennek többek között az egyik következménye az lett, hogy most felnőttként rajong az agresszív szexért. Nemcsak a való életben, a pornófilmekben is kifejezetten ilyeneket keres. Amellett, hogy elképedtem a bátorságán, hogy ennyi ember előtt ilyenekről beszél, el is gondolkodtam.

Én ezt még a pszichiáteremnek sem mondtam el akkor, mert úgy gondoltam, annak, hogy vadabbul szeretem az együttléteket, nem lehet az az oka, hogy gyerekként vert az apám. Ritkán beszélek az embereknek az engem ért traumákról. A közeli barátaimon kívül nemigen tudja más. Természetesen miután kijöttem a kórházból, folytattam korábbi életvitelemet, és komoly kapcsolat szóba sem jött.

Inkább kalandok. Minden kaland pusztán a testiségről szól, ahol az ember könnyebben kimondja a vágyait. Hiszen, ha nincsenek érzelmek, akkor nincs is kockázata a dolognak. Viszont, amint komolyra kezd fordulni egy kapcsolat, ott már rengeteg a rizikófaktor… Akadt is egy komoly. Célszerűnek éreztem előbb elmondani a múltamat: a bántalmazó apámat, az öngyilkossági kísérletet és a pszichiátrián töltött időszakot.

Úgy voltam vele, ha ettől nem menekül el, már semmitől sem fog. 

A mai világban rengetegszer jön velünk szembe, hogy a szexualitásról és a vágyainkról beszéljünk nyíltan. Életemben először viszont gátat éreztem magamban. Attól féltem, hogy ha elmondom, mik a vágyaim, majd ő magától összekapcsolja a fejében, hogy mindennek talán apám az oka. Idővel viszont rájöttem, hogy amíg én nem mondom, hogy „ha leversz egy-két pofont az ágyban, az nagyon jó nekem”, addig nem gondol magától erre.

Egyúttal rájöttem, hogy nem minden történet ugyanolyan – az enyém nem olyan, mint azé a betegtársamé. Idővel bátran felvállaltam, mit szeretnék, és a válasz messze állt az ítélkezéstől. A vágyaink tényleg nem tabu témák, amíg mi magunk nem tesszük azzá…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂