Félek, hogy bántalmazó férj leszek, mint az apám!

Amikor megismertem, egyértelművé tette, hogy nagyon is magas elvárásokat támaszt egy nővel szemben. A lista véget nem érőnek tűnt. Fogalmam sincs, ezek után mire számítottam. Olyan nőre vágyott, aki tulajdonképpen nem létezik. 

Az életkorának tudtam be ezt a fajta idealizmust. Engem kissé zavart, hogy ennyivel fiatalabb, de ő lelkesen bizonygatta, nagyon szereti az idősebb nőket. Meglepett az ismerkedésünk alakulása. Éjszakákat beszélgettünk át. Úgy lógtam a telefonon, mintha újraélném a gimnazista éveket, amikor egyszer csak azon kapod magad, hogy a könnyed esti csevej közben hirtelen rátok köszöntött a reggel.

Egyfajta plátói kapcsolat alakult ki közöttünk, miközben azt tervezgettük, mikor és hogyan tudnánk nyélbe ütni az első találkozást. Már szinte mindent tudtunk a másikról, ő pedig kendőzetlenül mesélt a saját magánéletéről. Ami kicsit sem volt idilli.

„Nem értettem, ha apa szeret minket, akkor miért csinálja ezt, tudod? Miért iszik annyit és miért ver meg, amikor nem csináltam semmi rosszat…” Elmondta, mikor jött el az a pont, amikor nem csak magáért állt ki, hanem az édesanyjáért is. Aki tipikusan konzervatív asszony volt. Bár mindennél jobban szerette a gyerekeit, ő még abban a világban nőtt fel, ahol a nőnek kuss volt a neve.

Meg sem fordult a fejében, hogy szembeszegüljön a férjével. Megfogadta, hogy bármi történjék is, sosem lesz olyan, mint az apja. Tisztelte ugyan a férfit, mert keményen dolgozott, és ha más jót nem is, annyit el lehetett mondani róla, hogy alkoholizmusa ellenére nem itta el a család pénzét. Egy tisztes ember kenyérkereső, hiszen szereti azokat, akiknek az élete tőle függ – ez volt a mmottója.

– Meg tudtál már bocsátani neki? – kérdeztem egy alkalommal.

– Igen – felelte kétkedés nélkül. – Nagyon sokat köszönhetek neki.

Szándékosan nem fűztem megjegyzést ehhez. Alapvetően bizonyára megható, amikor a gyereked hálát érez mindazért, amit érte tettél. De miért kellene valamiféle hihetetlen önfeláldozásnak tekinteni, hogy biztosítod a megélhetését egy gyereknek, akit szabad akaratodból vállaltál? Dani apja másként gondolkozott, úgy érezte, joga van megszabni, a gyerekei milyen életet éljenek.

Egyetlen önálló választásukat sem fogadta el. Elvégre, az ő gyerekei, és a család feje mindig jó döntéseket hoz. Kezdett letisztulni bennem, honnan erednek Dani elképesztő elvárásai önmagával és a választottjával szemben. Bár megvetette az alkoholt, és nem emelt kezet senkire, mégis az apja fiatalabb kiadásává vált. A legszomorúbb, hogy erre sosem ébredt rá, bár tudta, érezte, hogy valami nem sstimmel.

-Igazából, én nem szeretek elköteleződni, mert… annyi mindennek kell megfelelni. Így is épp elég felelősség hárul az emberre, nem?

Vajon azért keresett olyan tökéletes nőt, aki már nem is valóságos lény, mert a maximalizmusa mindenre és mindenkire kiterjedt? Vagy azért, mert úgy érezte, hogy a tökéletes felszín alatti, szorongó önutálat miatt képtelen lenne méltó partner lenni? Ha pedig elhiteti magával és a külvilággal, hogy olyan nőt keres, aki nem létezik – akkor sosem kell ilyen veszélyesnek tűnő helyzetekbe bonyolódnia.

FORRÁS: UNSPLASH

Lehetséges, hogy valóban megbocsátott  az apjának. De nem ez a legnehezebb része. Hanem a tükör elé állva kimondani: megbocsátok. Megbocsátok neked, amiért nem vagy tökéletes, amiért nem váltál olyanná, amilyennek az egykori kisfiúnak „válnia kellett volna”. Ez nem egy nap alatt fog megtörténni. Addig kell ismételned, míg valósággá nem válik.

„Ma erős leszek, ma nem fogok félni, ma meg fogok bocsátani magamnak.”

Ha ez sikerül, el mered fogadni, hogy ember vagy, aki hibázik, és onnantól kezdve már a tökéletességről szőtt ábrándjaidat is el tudod engedni. Ha mersz ember lenni, egy másik ember közeledését is elfogadod, aki ugyanúgy hibázik, akinek vannak rossz tulajdonságai. Ahogy ott van benne a jó is. Mindkettőtökben.

Nyitókép: Unsplash