Férfi létemre sosem szégyelltem sírni vagy szeretni!

Azt vallom, hogy ha ismerkedni akarunk, azt csak őszintén szabad elkezdeni. Minek is próbálnék meg eljátszani egy olyan szerepet, ami egyáltalán nem egyezik a valódi jellememmel? Előbb vagy utóbb úgyis kiderül, hogy ki vagyok én. 

Akkor pedig vagy jön a csalódás a másik ember részéről, akit időlegesen sikerült becsapni, hogy elérjem valamilyen vágyam. Vagy jön részemről a pofáraesés, amikor lapátra kerülök azért, mert csak átmenetileg tudtam olyan lenni, ami/aki tetszik valakinek.

Nem tudtam sosem hazudni, mindig nyílt kártyákkal játszottam. Akkor is őszinte voltam, amikor igazából nem is voltak rám kíváncsiak. Mert voltak olyanok is, akiknek nem kellettem, csak egy bábura volt szükségük, amit mozgathatnak.

Játszmázás helyett mindenki előtt feltártam a lelkem: bevallottam a nézeteim, a gondolataim, a múltam, nem rejtegettem semmit el abból, ami én vagyok. Elmondtam, hogyan törtek össze, csaltak és aláztak meg, használtak és semmiztek ki. És azt is elmeséltem, hogyan álltam fel és másztam ki a gödörből. Hogyan indultam el a nulláról, hogy kezdtem újra az életem.

Tudnia kellett mindenkinek, ki és milyen vagyok, hogy mitől lettem a mostani önmagam. Nem nehezítettem meg senki dolgát azzal, hogy harapófogóval szedje ki belőlem a szavakat. Tudtam, mit kell megosztani a másikkal ahhoz, hogy megismerhessen. Nem támaszt kerestem, nem terheltem senkit azzal, hogy a nyakába csimpaszkodom, mint egy kismajom.

Persze az őszinteségem sokakat sokkolt. Nem tudták elviselni a súlyt, amit a vállukra raktam azzal, hogy elmondtam nekik az életem. Némelyek csak könnyed kapcsolatba mennek bele, kizárólag az izgalmat és az örömöt keresik a másik emberben, és ebbe nem fér bele a teljes megismerés. Mert a valódi élet nem csak jó dolgokból áll, márpedig ezzel sokaknak fáj szembesülni…

Forrás: Unsplash

Őket nem érdekli más, csak a pillanatnyi – vagy jobb esetben is csak a rövid távú – élvezet. Pedig ami nem a múltból épül, az nem mutat a jövőbe, ezért nem keverendő össze a boldogsággal…

Én akkor is az igazat mondtam, ha nem azt várták tőlem. Pedig a legtöbben jobban szerették volna, ha hazugságokkal etetem és meghagyom őket az önáltatás csapdájában. Mivel erre nem voltam hajlandó, sok esetben hónapokig „böjtöltem”. Szinte remete életet éltem, mert senkinek nem kellett egy őszinte ember. Sokan a nagyotmondókra, hamis ígéretekkel tündöklőkre figyelnek csak fel az igaz emberek helyett. Nekik én nem voltam való.

Nem sikeres, csak boldog akartam lenni, ezért nem fért bele az életembe az, hogy lépre csaljak másokat. Persze nem vagyok szent életű, nekem is voltak egészen rövid kapcsolataim is. De akkor sem hazudtam, amikor csak egy éjszakára akartam valakit. Nem ígértem senkinek olyat, amit nem gondoltam komolyan.

Ha szerelmes voltam, kimutattam, ha bánatos voltam, nem fojtottam magamba a könnyeim. Ha valaki összetörte a szívem, az sírni is látott. A mosolyom, a szerelmem, a szeretetem, az ölelésem, a bánatom, a könnyeim mind-mind valódiak. Mert ezek egytől egyig én vagyok. Ebben már sosem változom – így akarom leélni az életem.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂