Olyan férfiba szerettem bele, akibe nem szabadna…

Éppen megismertem a tökéletes férfit. Igyekeztem az utóbbi időben tudatosan randizni. „Nekem férfi kell!” – kötöttem ki magamban. Korban, gondolkodásban és külsőleg is. 

Erik ilyen. A harmincas évei közepén jár, van egy felépített egzisztenciája, érdekes munkája és tökéletes mosolya. Az első találkozónk egy étteremben volt, ahol öblös nevetésétől és úriemberhez méltó viselkedésétől még a pincérlányok is olvadoztak. Az ő tekintete viszont mélyen az enyémbe fúródott. Éreztem, hogy rajtam kívül senki más nem érdekli.

Órákat beszélgetünk könyvekről, utazásokról, az élet nagy dolgairól. Amikor egy történetnél a távolba révedt, egy gondolat suhant át a fejemben. „Ő a tökéletes férfi. De mi van, ha rosszkor jött? Ha ez nem a mi időnk?” Valamiért abban a pillanatban úgy éreztem, nem most kellett volna találkoznunk. Előbb vagy később, nem tudom, de nem most. A randi további részében ezzel nem foglalkoztam.

Arra gondoltam, hogy bele tudnék szeretni, és egyébként is: egy korombeli, közel a harminchoz járó nőnek pont ilyen férfit kellene hazavinnie bemutatni a rokonoknak. Nem sokkal később viszont a munkám során megismertem valakit. Valakit, aki mindenben az ellentéte ennek a férfinak. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy olyan szerelem lobbanjon bennem, amit legutoljára tinikoromban éreztem. Hiába tudtam, hogy helytelen.

Sport coach-ként kértek fel egy csapathoz, hogy kicsit rendbe tegyem a sportolók mentalitását. Amikor Ádámot megláttam, eléggé esetlennek gondoltam. Ki se néztem volna belőle, hogy profi sportoló. Butának és suttyónak tartottam. Majd elkezdett mesélni az életéről, a küzdelmeiről, a sport iránti alázatáról. Egyre szimpatikusabbá vált.

Egy alkalommal, amikor nem figyeltem rá, megérintette a könyökömet, nekem pedig hirtelen egy áramütésszerű érzés suhant át az egész testemen. Onnantól azon kaptam magam, hogy teljesen elmélyülök a gyönyörű kék szemeiben. És bukfencezik egyet a gyomrom, amikor megvillantja abszolút nem tökéletes félmosolyát.

Tudom róla, hogy sok évvel fiatalabb nálam és többéves párkapcsolatban él vidéken. Mindezek ellenére, ahogy kitárta a lelkét nekem, szépen lassan a rabjává váltam. Amikor a borzasztó gyerekkoráról mesélt, és elmondta élete legsötétebb pillanatait, remegő térddel hallgattam és a könnyeimmel küzdöttem. Minden kiejtett szava szilánkként hatolt a szívembe.

FORRÁS: UNSPLASH

Szerettem volna ott azonnal megölelni, közel húzni magamhoz, megvédeni a világtól és benne minden rossztól. Egy idő után képtelen voltam munkatársként gondolni rá. Próbáltam a testbeszédéből kiolvasni, ő vajon hasonlóan érez-e. Amikor nem beszélt, azt figyeltem, merre áll a lábfeje, szemmel mértem, hogy hány centire van a karja az enyémtől.

Vagy amikor a hangzavarban mondani akar valamit, mennyire hajol közel az arcomhoz, hogy értsem őt. Néha annyira közel jött, hogy a lehelete a vállamat simogatta, és én a 30 fok ellenére libabőrős lettem. Nem szerethetek bele egy alig 22 éves, boldog kapcsolatban élő kliensembe. Pedig ezt a fajta melegséget hosszú évek óta nem éreztem. Sőt, azt gondoltam, már nem is vagyok rá képes.

Hiába tudja az eszem, hogy nem szabad őt szeretnem, inkább azt a férfit kellene, aki mindenben jobban illik hozzám. A szívemnek azonban nem tudok parancsolni. Úgy döntöttem, engedek az érzelmeknek. Már évek óta igyekszem kerülni az elfojtásokat, nem fogom elnyomni ennek a gyönyörnek az érzését sem.

De nem teszek érte semmit.

Megélem magamban, a fantáziámban, az álmaimban. Tudván, hogy ebben az életben valószínűleg sosem leszünk egymáséi. Az álmaimban viszont nincsen szabály, törvény vagy társadalmi elvárás arra, hogy kit szerethetek. Az álmaimban imádhatom őt.

Szabó Brigitta

Nyitókép: Unsplash