A párban élők karácsonya – a nagykönyv szerint – tele van szeretettel, békével, léleksimogató pillanatokkal, ínycsiklandó finomságokkal, nagy közös lakomázásokkal. És mi él a köztudatban az egyedülállókról? 

Szenvedés, letargia, könnyek, végeláthatatlan kérdések. A rég nem látott rokonok azt firtatják, hogy mikor fogunk végre megállapodni, és úgy néznek ránk, mintha a halál kapujában állnánk, pusztán azért, mert idén sem került gyűrű az ujjunkra. 

Az elmagányosodásunkért aggódó barátok próbálnak rávenni minket, hogy kipróbáljuk a legújabb datingappokat, hátha ezúttal szerencsénk lesz. És akkor még nem is említettem azt a mondatot, amit a leginkább utálunk hallani:

„Hadd hozzalak össze az unokatesóm nagybátyjának a szomszédjával, ő is már ezer éve egyedül van…”

Mondok én nektek valamit erről az egész karácsonyi hercehurcáról. Az ünnepeknek nem kell olyan frusztrálónak és szorongatónak lenniük, mint máskor. Valahányszor kiléptek a lakásból, emeljétek fel a fejetek, lépkedjetek büszkén, és köszöntsétek jókedvűen az embereket. Ne féljetek a karácsonytól, és egy pillanatig se törődjetek a sok károgókarcsival és vájkálóvilmával.

Korábban mindig attól rettegtem, hogy miként fogok „megbirkózni” a szingliségemmel az ünnepek idején, de idén rájöttem: cseppet sem bánom, hogy egyedül vagyok!

Valószínűleg felmerül bennetek a kérdés, hogy oké, de mi változott tavaly óta, miért viszonyulok másképp hozzá? 

A válaszom: semmi nem változott, csak az én hozzáállásom.

Elég jól érzem magam a bőrömben, hogy tudjam, nem az határoz meg engem (és a többi szinglit, éljenek itthon, vagy akár más országban, távol a gyökereiktől) hogy van-e párkapcsolatom. Pontosan tudom, hogy szenteste napjától a közösségi oldalak tömve lesznek sugárzóan mosolygó arcokkal, csillogó ruhában feszítő szerelmespárokkal, agyoncicomázott fenyőfákkal, cuki családi videókkal, és a rengeteg Facebook-profil mellett megjelenik majd az eljegyezve státusz. Ez nem fogja elvenni a karácsonyi kedvemet, sőt. Felemelem a szívemet jó magasra, oda, ahol az életem minden pillanatát töltenem kellene.

Kedves pár nélküli barátaim!

Nincs szükségünk kéretlen tanácsokra, megjegyzésekre, okosodó szólamokra, hogy „átvészeljük” az ünnepeket. Nincs szükségünk túlélési tervekre, vagy diagramokra, amelyek összefoglalják, hogy mit fogunk csinálni szinglikínunkban. Lerészegednünk sem kell, hogy megbirkózzunk az „idén sem pasiztam/csajoztam be” gondolattal.

Miért is lenne szükségünk bárki részvétére, szánakozó együttérzésére, sajnálkozó hümmögésére?

Mi jóban vagyunk a függetlenségükkel, sőt kihozzuk belőle a legjobbat. Azért, mert erős a belső hitünk, és tisztában vagyunk azzal, hogy csak az számít, amit gondolunk  magunkról, az életünkről. Ezért az idei karácsonyunk pont olyan lesz, mint amilyennek szeretnénk. Felszabadítóan egyszerű, örömteli és őszinte. 

The post Boldog Karácsonyt Szingli Barátaim! appeared first on Igazinő.

De te magasról tettél a félelmeimre

A bizalmatlan kérdésáradataimra, a szüntelen aggodalmaskodásomra, a szorongó gyötrelmeimre. Annyira lazán, ösztönösen és természetesen viselkedtél, hogy elhittem, ha esélyt adok neked, bebizonyítod majd, hogy jól döntöttem. Egy idő után feladtam az ellenállást, és szépen lassan beengedtelek a világomba. Teljes volt az összhang, minden tökéletesen működött köztünk.

Olyan valószínűtlenül tökéletesen, mintha megvalósultak volna a romantikus kamaszálmaim. Elragadott a szerelem tüze. Jobban szerettelek, mint bárki mást egész életemben. A kapcsolatunk elején megígérted, hogy vigyázol rám, és soha nem hagynád elveszni azt a csodát, amit jelentek neked. Soha nem felejtem el, amikor a tengerparton azt súgtad a fülembe: többé nem kell aggódnom amiatt, hogy megvédjem magam, mert ez már a te feladatod.

És mégis tőled kaptam a legnagyobb pofont, ami úgy fájt, mintha egy felhőkarcoló dőlt volna rám.  

Azt hiszem, akkor változott meg minden, amikor hazajöttél az angliai tanulmányútról. Mintha a kint töltött idő alatt egy furcsa, más dimenzióban lakó emberré váltál volna. Sokszor megesett, hogy a mondandóm kellős közepén sarkon fordultál, vagy a közös programunkat indulás előtt lemondtad azzal az indokkal, hogy sürgős elintéznivalód támadt. Nem ismertem rád. Drasztikusan hullámzott a hangulatod, olyankor ingerlékeny és feszült voltál. Másnap rendszerint beállítottál egy hatalmas csokor rózsával és azzal az „őszinte ígérettel”, hogy megváltozol. Újra meg újra bocsánatot kértél, én pedig megbocsátottam, mert szerettelek. De egy idő után elfogyott belőlem a lendület. A fülemmel hallottalak ezekben a bűnbánó mondatokban, az eszem viszont tudta, hogy a változást nem vagy hajlandó vállalni.

Kép forrása: Mindjourney

Bár úgy tűnt, hogy levetted az álarcot és felfedted azt az énedet, amit nem láttam a rózsaszín szemüvegemen keresztül, mégis reménykedtem. Lenyeltem a büszkeségemet, a csalódottságomat, próbáltam hinni abban, hogy jóra fordulnak a dolgok. A megszegett fogadalmaid azonban szép csendben aláásták a beléd vetett bizalmamat – hatalmas kárt okozva.

Nem könnyű kimondani: az én hibám, hogy idáig jutottam, jutottunk

Ki kellett volna lépnem a kapcsolatból azon a napon, amikor nem tartottad be a második ígéretedet. Nem szabadott volna esélyt adni, bedőlni a felszínes, mézes-mázas kibúvóidnak. Szörnyű érzés beismerni, hogy hagytam magam megtéveszteni az ócska történeteiddel. Még nehezebb elfogadni, hogy becsaptam önmagam. Mert ez egy olyan mélyről szakadó, kétségbeesett vágyat tárt fel, amivel nehéz azonosulnom.

Az elmúlt hónapok a hiányodról és a gyógyulásomról szóltak. Összetörted a szívemet, ugyanakkor ráébresztettél valami nagyon fontosra. El kell engedni azokat az embereket, akik folyton megszegik az ígéreteiket, bármennyire is szeretjük őket. Ez volt az én leckém. Többé nem adok második esélyt, ha a szavak és a tetteknek nincs hitele.

Anna történetét Császár Zsanett jegyezte le.

Nyitókép: Midjourney

The post Akkor kellett volna szakítanom veled, amikor először átvertél… appeared first on Igazinő.

Pokolian sajnálom, hogy nem dobtál már a legeslegelején.

Sokkal egyszerűbb és kíméletesebb lett volna, mint gyönyörködni a vergődésemben, a kiszolgáltatott tehetetlenségemben, aztán kivéreztetni. Ostobán azt hittem, annyi kapcsolattal a hátam mögött elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy messziről kiszagoljam a veszélyt. Amikor beléptél az életembe, tudnom kellett volna, hogy csak bajt és problémákat hozol. Abból mindenképpen, hogy szinte azonnal otthagytam (az édes, kedveskedő, hízelkedő hatásodra) a munkámat, hogy téged kísérgethesselek a turnéidra.

Mondhatom, ügyesen beleástad magad az izolált világomba

A barátok szép lassan elmaradoztak mellőlem, a szüleim pedig hiába akartak meglátogatni, teljesen kisajátítottál. A manipulációhoz nagyon értettél, én voltam a mindened, a szerelmed, közben viszont észrevétlenül leválasztottál mindenről és mindenkitől. Emlékszem, alig pár hete voltunk együtt, de már a közös jövőnket tervezgetted és folyton arról duruzsoltál, hogy milyen boldogan fogunk élni a Duna-parti kőházunkban. Jól beetettél, én, hülye, meg mohón ráharaptam a csali(d)ra. Valószínűleg ezért tűrtem az örökös hangulatváltozásaidat. Ezért maradtam inkább csendben, amikor az egyik percben dühöngtél, a másikban pedig úgy ölelkeztünk, mintha nem lenne holnap.

Amit velem tettél, az nem oké. K*rvára nem.

Nem oké, hogy addig-addig ügyeskedtél és manipuláltál, amíg elkezdtem önmagam előtt idegenül létezni. Mintha összementem volna kicsire, és a tükörbe nézve csak egy tinilányt láttam, aki réveteg hangulatban bálványozza a sztárénekest.

A legijesztőbb az volt a kapcsolatunkban, hogy olyan dolgokban kötöttem kompromisszumot, amik korábban szóba sem jöhettek volna. Öt éven keresztül. Önként, dalolva, fulladozva. És mit kaptam cserébe? Visszagondolva, nem emlékszem arra, hogy túl sok mindent adtál volna, kivéve az állandó gyomorgörcsöt, fejfájást, néhány puccos kiruccanást (ahol te voltál a főszereplő, ki más?) és egy csomó érdekbarátot. De felesleges itt az erőlködés, kétlem, hogy felfogod, mennyire elárultál.

Kép forrása: Midjourney

Csalódtam benned. Csalódtam az álmaimban és a saját, szilárdnak hitt elveimben. A szerelmet az teszi olyan bonyolulttá és kuszává, hogy képtelenség irányítani. A saját bőrömet tapasztaltam meg ennek az íratlan törvénynek az erejét. Korábban úgy gondoltam, empatikus, érzékeny, csupaszív emberre leltem benned. Sajnos eltartott egy ideig, de most már olyannak ismerlek, aki valójában vagy. Hatalmas manipulátor. Ravasz zsarnok. Minden hájjal megkent játékos.

Azt kívánom, bárcsak ne töltöttem volna annyi időt a szeretéseddel, és bárcsak visszafordíthatnám az irántad való kitartásomat és hűségemet önmagam felé. Mert az az ártatlan, odaadó részem miattad halt meg, és fogalmam sincs, újjáéled-e valaha. Csak azt nem értem, minden szemétséged ellenére miért olyan őrült nehéz nem gondolni rád.

Nyitókép: Midjourney

The post Miért nem szakítottál inkább velem, ahelyett, hogy tönkreteszel? appeared first on Igazinő.

Ez most egy ilyen pillanat. Fájnak a szavak, de még ijesztőbb a csend, mert ahogy gépelem a sorokat, elhomályosul minden a szemem előtt. Megállás nélkül pörögnek a képsorok. Szörnyű belegondolni abba, hogy amikor nem vagy velem, valaki mást ölelsz. Úgy szeretném visszapörgetni az időt, csak egy évvel, amikor együtt tervezgettük a mexikói álomnyaralást, különösen felcsigázott hangulatban. Akkor még minden csodálatosnak, könnyednek és magától értetődőnek tűnt. Nem is lehetett volna másként, hiszen szívvel-lélekkel hittem kettőnkben. Fogalmam sem volt róla, hogy a hátam mögött találkozgatsz a frissen elvált kolléganőddel. A legrosszabb annak tudata, hogy minden elmúló másodperc egyre távolabb visz azoktól az emlékektől, amik rólunk szólnak.

A könnyeimmel küszködöm, miközben próbálom elképzelni, vajon mit csinálsz, gondolsz-e rám, eszedbe jutnak-e a közös programok, a hajnalba nyúló szeretkezések. Rohadtul utálom, hogy villámként hasítanak belém a mondataid, amiket annyiszor hallottam tőled, de most újra meg újra megkérdőjelezem az igazságukat. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz felejteni, elengedni az emlékeket, amik minden másodpercben visszavisznek hozzád. Mondd, hogyan tegyem helyre magamban a csillámporos álmokat a kijózanító valósággal, hogy kettőnk között hezitálsz?

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de kérlek, ne engem válassz, ha választanod kell. Ne várd el tőlem, hogy versenyezzek valakivel, közben pedig azon görcsöljek, hogy melyikünk kaparintja meg a zsákmányt. Ha veszítenék, ha nyernék, akkor is meggyűlölném magam, amiért belesodródtam ebbe a méltatlan helyzetbe. Ha számítok még neked valamit, ne éreztesd velem, hogy az a „másik” bármilyen tekintetben felettem áll. Ne kényszeríts arra, hogy emiatt többnek mutassam magam annál, mint aki vagyok.

Még nem tisztult le bennem minden, de az biztos, hogy az elmúlt hetekben ráébredtem egy rendkívül fontos dologra: aki igazán szeret, nem gondolkodik B opcióban, nem dilemmázik, elhagyjon-e végleg. Bármennyire fáj, most kell erősnek és határozottnak lennem. Nem akarok olyannal együtt lenni, aki bizonytalanságban tart, és ezzel a kegyetlen játszmával porig rombolja az önértékelésemet.

Tehát ahelyett, hogy remegő gyomorral várnék a döntésedre, elébe megyek az esetleges arculcsapásnak. Ezekkel a sorokkal segítek megkönnyíteni a döntést: nyugodtan válaszd a másik nőt, én kiszálltam a játékból. Remélem, mellette jobb ember leszel – nem csak miatta, főként a saját bizonytalanságaid és komplexusaid miatt. Ami pedig engem illet, megérdemlem, hogy önmagamért szeressenek.

Nyitókép: Unsplash

The post Ha kettőnk között hezitálsz, válaszd inkább őt! appeared first on Igazinő.

A keresztény kultúrkörben a vallási tanítások miatt is alapvetés a házastársi hűség. Legalábbis elméletben az, aztán a gyakorlatban az emberek vagy betartják, vagy nem. De itt a miért vagyunk, miért lettünk hűségesek kérdésre meglehetősen egyszerű a válasz: mert ez az Istennek tetsző magatartás, én meg szeretnék a mennybe kerülni, szóval követem az utasításokat.

Szóval az őseinknek azt tanították, hogy az az ideális kapcsolat, amiben egy férfi és egy nő van jelen. Viszont ez nem volt mindig így, és manapság, ahogy egyre nyitottabban gondolkoznak az emberek, már szintén egyre kevésbé van ez így. Az emberiség történetének nagyobb részében nem volt általánosan jellemző a monogámia. Az emberi törzsekben, ahol a gyerekeket is közösen nevelték, nem számított, hogy kinek ki volt az apja, anyja. A “mi gyerekeink”, mindenki gondoskodott mindenkiről.

A többnejűség, bizonyos esetekben a többférsűség is előfordult, sőt, ugye manapság is vannak országok, ahol még működnek ezek a hagyományok. Tehát azért jó sok egyéb alternatíva is van azonkívül, hogy két ember alkot egy párt. Miért hódított mégis teret a monogámia és tartja magát akkor is, ha már a vallások ereje meggyengült?

Praktikus monogámnak lenni

A racionális oldalról megközelítve, már abban az időben, amikor nomád körülmények között éltek az emberek is volt haszna annak, ha nem mindenki fekszik össze mindenkivel. Hiszen a nemi úton terjedő betegségeket akkor nem tudták olyan jól kezelni, mint napjainkban, fogamzásgátló módszerek nem igazán léteztek, és így egy sokkal kisebb fertőzés is végzetes lehetett. Tehát létezik egészségügyi monogámia is, vagyis a motivációk közé ez is felírható.

Gazdasági monogámia

Ahogy a társadalmunk összetétele megváltozott, a törzsekből falvak lettek, a falvakból városok, az emberek sokkal inkább elszeparálódtak, sokkal fontosabb lett a magántulajdon és az önös érdek. A főleg férfiak dominálta közösségekben pedig a férfi érdekek még kiemelkedőbb szerepet játszottak. Amit a párkapcsolatokra levetítve azt jelenti, hogy egy férfi számára sem lett volna előnyös, hogyha a más gyerekeire kellet volna az energiaforrásait pazarolnia. A női oldalról pedig, ha a férfi még más nőket is teherbe ejt, akkor nyilván neki és az utódjának kevesebb figyelem, törődés, anyagi juttatás jár. Szóval mind a két oldalról hasznosabb volt, ha közös erővel a saját gyerekeiket nevelik, és nem kerülnek plusz emberek a képbe. Persze a gyakorlatban ez nem mindig sikerült…

Érzelmi monogámia

A modern korban már sokkal kevésbé a praktikus szempontokat tartjuk szem előtt a párválasztásnál, és inkább az érzelmeinkre hallgatunk. Nem gazdasági, hanem lelki szövetségest akarunk. Akire számíthatunk, akit szerethetünk és aki viszontszeret. Ha pedig egy harmadik fél kerül a képbe, akkor felmerül annak a lehetősége, hogy ezt elveszítjük, hogy mással boldogabb lesz, hogy elszeretik tőlünk. Ezért mondják a nyitott kapcsolatok, poliamória és hasonló szabadabb kapcsolatok hívei, hogy a monogámia csak önzőség, mert birtokolni akarod a másikat.

Baj-e az önzőség, ha kölcsönös?

Ki akarjuk sajátítani a másikat, és a másik is ki akar sajátítani minket. Van-e ezzel így probléma? Ha mind a kettőtöknek ugyanazok az elvárásai és nincs benne kényszer, akkor rossz dolog-e, ha ilyen önző motivációink vannak arra, hogy hűségesek legyünk? Mert szerintem nem. Vannak, akik azt mondják, hogy ha szereted a másikat, akkor eszedbe sem jut az, hogy megcsalnád, szóval ez az egész hűség kérdés nem is kérdés, hiszen nincs is kísértés. Ez egy akkora nagy baromság, hogy alig fér el egy cikkben. Ha megnézzük a statisztikákat, akkor elég hamar kiderül, hogy az egész kapcsolaton át tartó hűség azért egy meglehetősen ritka dolog az életben. Ezért nem akkor vagy hűséges, ha sosem fordult elő veled az, hogy meginogtál, hanem akkor, ha annak ellenére is hűséges maradtál. Mert nagyon sok ember nem képes erre.

Akkor is elérhet a kísértés, ha szereted a párod

Szóval a szerelmes vagyok és soha rá sem néztem másra szöveg az esetek nagyon nagy részében képmutatás – vagy egyenesen hazugság -, amit pont azok hangoztatnak, akik rendszeresen félrelépnek. Bárki életében lehet olyan szakasz, amikor meginog, még akkor is, ha szereti a párját. És ilyenkor kell elgondolkodni azon: miért is élünk monogám kapcsolatban, miért is jó ez nekem?

Kép forrása: Unsplash

A válasznak pedig több összetevője is van. Sok minden jön az őseink kultúrájából, a szokásokból, amiket átadtak nekünk. Az is alakította, amiket a filmekben láttunk, amilyen kapcsolat, szerelem képet kialakítottak bennünk. Ahogy egy istenben hiszünk, úgy egy igazi szerelemben is, tökéletes társban, akire minden figyelmünket és szeretetünket fókuszálhatjuk. És igen, lehet ebben némi önzőség is, de a szerelem eleve egy kicsit önző dolog, nem? Meg akarsz szerezni valakit, mert annyira vágysz rá, mert hajt egy belső kényszer felé. Erről szól az összes szerelmi történet. Viszont szerintem amíg ennek az eredménye az, hogy értékként kezelitek egymást és kitartotok a másik mellett, addig nincs ezzel baj. Teljesen mindegy, hogy mi miatt vagy hűséges.

Úgy látszik, egy kis kiegészítéssel kell élnem azok számára akiknek rossz a szövegértése: A cikk arról szól, hogy az sem baj, ha önző okokból vagy hűséges. Hiszen a mai korban már nem praktikus okokból nem csaljuk meg a másikat, hanem azért, mert szeretjük és nem akarjuk kockáztatni az elvesztését. Azért vagyunk monogámok, mert hiszünk az egy igazi szerelemben, és még ha van is kísértés, akkor is kitartunk a választottunk mellett, mert ezt érezzük helyesnek. 

Nyitókép: Unsplash

The post Önző vagy, ha hűséget vársz a párodtól? appeared first on Igazinő.

Mióta ez az idegen betoppant az életembe, úgy érzem magam, mint valamiféle klasszikus szappanopera szereplője. Sok könny, sok nevetés, gyakori magamba roskadás és a remény, hogy ő talán tényleg más lesz. Mióta az életembe lépett, pokol és mennyország között igyekszem egy vékony peremen egyensúlyozni.

De a félelem mindig próbál a mélybe rántani.

Ilyenkor megriadok a lehetséges boldogságunktól, és észveszejtve igyekszem ellenérveket sorakoztatni egymás mellé, miért nem működhet köztünk semmi abból, amit elterveztünk. Közben belül utálom magam, hogy megint ilyen szinten függök egy férfitól. Nem értem, hogy lehetek fülig szerelmes valakibe, akitől nem is akartam semmit.

Szeretnék benne hinni. Szeretném jónak tudni, őszintének, igaznak. Olyan embernek, aki mellett nem kell gyerekes, hasztalan játszmáktól tartanom. Aki kézen fog, ha elfáradok, és nem hagy magamra akkor sem, ha sokszor teher vagyok boldogság helyett. Szeretném őt olyan embernek hinni, akinek gyémánt szíve van, és ha majd elviselhetetlen leszek, szerelemből nem hagy magamra. Önzővé váltam, minden porcikáját az enyémnek akarom tudni, és a gondolatától is rosszul vagyok, hogy esetleg benne nem ugyanez a féktelen érzelemcunami tombol.

Nem vagyok nagyravágyó, de belőle mindent akarok.

Úgy akarom őt szabadnak látni, hogy mégis hozzám tartozik. Másra sem vágyom jobban a karjai szorító ölelésénél – úgy, hogy már szinte fájjon, és roppanjanak bele a csontjaim a felismerésbe, hogy ez a valóság. A kezdetet és a véget, a féktelen nevetést akarom átélni vele. Szabadságot egy ketrecben, vagy börtönt szabad emberként az ő szívében. Mindegy, csak hadd maradjak mellette. Csak hadd vigyázzam én az álmait, csak bízzák odafent az én gondjaimra.

Forrás: Unsplash

Szeretném őt olyan embernek hinni, aki bár a testembe szeretett bele, mégsem húspiaci áruként tekint rám, hanem érdekli a lelkem is. Gyűlölöm az éjszakákat, amiket nélküle kell eltöltenem, és nehezen viselem a nappalokat, amikor csak az üzeneteit várom. Mintha ő lenne a mozgatórugóm, mintha minden mást csak megszokásból, gondolkodás nélkül lépnék meg.

Unottan takarítok, aztán az jut eszembe, milyen lázasan készülődök, ha őt várom. A megszokott mozdulatokkal fésülöm át a hajam és azon gondolkodom: vajon neki félre fésülve tetszene-e egyáltalán? Az üzletben fehérnemű válogatás közben sem azt kutatom, amit én szeretek, hanem megszállottan nézelődök: neki vajon mi jönne be jobban rajtam? Egyszerre érzek szégyent és dühöt, amiért egy idegen miatt háttérbe szorítom saját magam.

De már ez sem érdekel.

Itt csörgedezik az ereimben, itt lüktet minden szívverésemben a teljes valója. Kivetkőzöm önmagamból, mintha blokkolna az agyam, csak azt lesem, ő mire vágyik, csak az érdekel, őt mi teszi boldoggá.

Még félek, hogy talán ismét mindent odaadok magamból a semmiért cserébe. Hogy újra ott találom magam a gödör alján leharcoltan, kimerülten, kisemmizve testileg, lelkileg. Addig, míg már sírni sem tudok, addig, míg már nem őt gyűlölöm, hanem saját magamat. De hinni akarok abban, hogy szeretni jöttünk a Földre mindannyian, ezért veszek egy nagy levegőt, és beleugrom az ismeretlenbe.

Nyitókép: Unsplash

The post Utat kell engednem a szerelemnek – akkor is, ha nagy a tét! appeared first on Igazinő.

1.Tapasztalatszerzés

Persze vannak kivételek, de a legjobb, ha 20 évesen nem önálló vállalkozást indítasz, hanem beülsz egy olyan szakmai közösségbe, ahol hatalmas tudást és fantasztikus rutint szerezhetsz. A fiatal fodrász, szabó, író, webfejlesztő, lakberendező itt jó esetben az igazán profiktól tanulja meg a különféle technikai alapokat, az ügyfélkommunikációt, az időbeosztást. Itt figyel meg és követ el kisebb-nagyobb hibákat is, amik szerencsére még nem az ő pénztárcáját terhelik. Ha igazán ügyes vagy, itt derül ki, mi az igazi nichéd, vagyis a szakterületed, amit annyira imádsz csinálni, hogy az évek során a legjobbak közé emelkedhetsz. Az unalmas kulimunkát ezen a ponton alábecsülöd, de hidd el: az ennek során megszerzett rutin később a megélhetésed egy biztos keretét adja. Akkor is, amikor igazán kiemelkedő munka végzésére átmenetileg nincs lehetőség.

2.Kapcsolati tőke

A kezdeti alkalmazotti lét nagy előnye a fentieken túl az, hogy az évek során rengeteg emberrel dolgozol együtt. Akik idővel szétszóródnak a szélrózsa minden irányába, hiszen ma már nincsenek nyugdíjas állások. Ha tíz év alatt tíz olyan kollégád van, aki élvezte a veled való munkát, akkor abból nyolc biztosan fel fog hívni, ha olyan feladatra keresnek valahol embert, amiben te vagy az egyik legprofibb. Egy ponton túl fantasztikus klientúrád épül ki. Az egyik elégedett megrendelő ajánl majd a másiknak, és már nem lesz szükséged arra, hogy munkát keress, ügyfeleket hajszolj. Kezdetben, saját vállalkozásod hajnalán persze minden munkát elfogadsz majd, mert kell a pénz (és persze a rutin és referencia is). De idővel elérkezik a pont, amikor már kedvedre válogathatsz a lehetőségek között. Akkor már inkább az jelenti majd a kihívást, hogy nemet mondj – de ez egy külön lapra tartozik.

3.Tudásszomj 

Penelope Trunk karrier coach mondta egyszer, hogy abból lehetsz csak igazán gazdag, amit akkor is csinálsz, ha nem fizetnek érte. Egy mesterfodrász barát is megerősít ebben: a tanulók közül azok lesznek igazán sikeresek, akik már úgy érkeznek a gyakorlatra, hogy egy csomó mindent tudnak. Hiszen otthon és a baráti körükben is ők csinálták mindenki haját. Ugyanez egy szerkesztőségben: ha blogolsz, videózol, fotózol, már nem a nulláról indulsz a profik között. Ez a típusú újonc a szakmai titkokat csak úgy szívja magába, és gyorsan fejlődik, mert mindent kíváncsian kipróbál, amit lát az öreg rókáktól. Az, aki azért érkezett, mert az anyjáék épp ide íratták be, vagy mert ebből a szakmából remél kényelmes megélhetést, sosem jut fele ekkora sikerre se.

Forrás: Unsplash

4.Produktivitás és önismeret 

Abban egyetérthetünk, hogy a siker alapja a produktivitás: vagyis az, hogy termelsz, alkotsz, haladsz a dolgaiddal, újrateremted önmagad minden áldott nap. Nem elég egyszer jónak lenni, folyamatosan ki kell találnod, hogyan lehetsz kiemelkedő, miközben eleget töltődsz, hogy ne égj ki. Ehhez tudnod kell, hogyan oszd be az idődet: milyen állapotodban milyen típusú munkát célszerű végezned? Mikor vagy a legaktívabb? Mikor és mennyi idő után fáradsz el? Mennyi ideig tart egy adott munkafolyamat? Milyen munkakörülményekre van szükséged egy adott munkafázis elvégzéséhez? Mi az, ami közben mást is tudsz csinálni, annyira rutinmunka már, ezzel szemben mi igényel teljes odafigyelést és nyugalmat? Mi az, ami tölt, mi az, ami leszív? Mire érdemes sok időt szánnod, mi az, amit inkább el se vállalj, ha megteheted? Vállalkozóként az időd a mindened, mély önismeret nélkül azonban nem tudod azt produktívan kihasználni.

5.Motiváció

Nincs azzal semmi baj, ha kimondod: bő pénzt akarsz, szép otthont, jó autót, cuki nyaralót, izgalmas nyaralást… A pénzt szeretni kell ahhoz, hogy magunkhoz vonzzuk. Minden barátom egyetértett azonban abban, hogy a vállalkozói lét akkor lesz sikeres, ha a projektnek van egyfajta életminőség javító, világjobbító missziója. Egyszerűen érzed, hogy adsz vele. Látod, élvezed és értékeled az eredményt, amit elérsz, és az anyagiakon túl is van ok, amiért egyre jobbá akarsz válni, egyre többet vágysz adni a saját területeden. Ha ezt az okot nem találod, akkor vagy rossz helyen vagy és szenvedni fogsz, vagy kiégtél és komolyabb pihenésre, terápiára van szükséged. De hidd el: lehetsz egyre jobb és jobb úgy, hogy közben nem csak magadat, hanem az egész világot építed!

Nyitókép: Unsplash

The post A sikeres vállalkozások 5 alapköve, amik nélkül nem boldogulsz appeared first on Igazinő.

Annyit gondolkodtam rajtad, kettőnkön, az együtt megélt pillanatainkon, az első találkozásunkon. Emlékszel még? Akkor azt hittem, viccelsz: azt mondtad, nem is vagyok az eseted, nem érted a gondolkodásomat. Folyton kijavítottál, mintha a hibáimat kerested volna, nem dicsértél, csak úgy elvoltál velem.

Tartottál, hogy ne legyél egyedül, de gondoltam, majd összecsiszolódunk. Valójában sosem csiszolódtunk össze. Tudod, ha az ember érzi a vesztét, keresi a kapaszkodókat. Megvoltak a győzködő fázisaim, miért lenne jó helyrehozni a helyrehozhatatlant, egyáltalán képesek vagyunk-e rá. Egyáltalán én akarom-e. Talán sosem szerettelek úgy igazán, mélyen, szívből én sem téged.

Talán az én hibám, hogy így alakult. Melletted nem tudtam fejlődni, csak túléltem a mindennapokat. Melletted nem éreztem, hogy egy irányba tartanánk, hogy mindennek van értelme, amit teszünk egymásért. Csak kapálóztam a víz felszínén, szeretetlenül, levegőtlenül, csendben, egyedül.

Melletted valahogy kiürült a lelkem. Kuncsorogtam érted, a szeretetedért, egy ölelésért, egy beszélgetésért, amiben nem mész el mellettem, amiben meghallod a hangom, amiben meglátsz engem is. Ami nem felszínes. Úgy feküdtünk egymás mellett, mint két ember, aki gyűlöli az életét és gyűlöli egymást. Minden problémád én voltam, és minden problémám te voltál. Sáros lábbal vonultál végig a közös életünkön minden nap.

Úgy éreztem, kezdek megfulladni melletted, hogy az egyetlen kiút, ha végérvényesen elmegyek. Ha megvédem magam tőled.

Talán igazad volt, amikor azt állítottad, sosem mondtam neked, hogy nekem ez így nem elég. Nem mondtam. Nem menekültem el. Nem ordítottam ki magamból, ami fájt, és nem ráztalak meg, hogy térj észhez. Féltem, de nagyon szerettelek volna megérteni. Engedtem, hogy megtetted ezt velem, nem tudtam elmenni onnan, ahol nem volt szeretet, és ez az én hibám.

FORRÁS: UNSPLASH

Szégyellem is magam érte, de ledermedtem. Te sem mondtad soha, hogy teher a kapcsolatunk, teher velem az élet, teher mellettem mindaz, amire az elején igent mondtál. Talán, ha beszéltél volna velem, tudod, amit annyiszor kértem, akkor most nem kellene ilyen módon elválnunk.

Sosem tudhatjuk, milyen emberbe szeretünk bele, csak feltételezzük, hogy jó és odaadó társunk lesz az úton. De az, hogy vállalom, hogy veled maradok, az, hogy kitartok és hűséges leszek, az, hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy, az már az én döntésem. És ezt egyedül az tudja felülírni, ha rájövök, szenvedésben élek melletted. És én szenvedtem.

Semmi másra nem koncentráltam már, csak arra, hogyan szabaduljak meg tőled. Nem akartam az igazamat bizonygatni, nem akartam megfelelni neked, úgy éreztem, nem maradt már semmim, amit ne vettél volna el, vagy amit ne adtam volna már neked. Tudtad, hogy nehezen fogadok a bizalmamba bárkit is, hogy nem volt sok kapcsolatom, és a férfiakkal sosem voltam túl szerencsés.

Vert az apám, az első pasim, a második is. Tudtad, hogy nehezen nyílok meg, hogy nehezen szeretek. Tudtad, hogy semmi másra nincs szükségem, csak a biztonságra, az érzésre, hogy szeretve vagyok. Már nem akarok tovább csendben élni melletted.

A boldogságban hiszek, a szeretet erejében, abban, hogy mindenki érdemel egy olyan társat maga mellé, aki mellett fejlődhet, kiteljesedhet – akivel szabadon élhet. Már nem akarok tovább hallgatni. Nem akarom megérteni a  megérthetetlent. Le akarom zárni ezt a 2 évet veled és beengedni a szívembe azt a férfit, aki képes lesz szeretettel és szerelemmel velem lenni.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust!  Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

The post Nem szerettél, mégsem tudtam elszakadni tőled… appeared first on Igazinő.

De a gyász nem tarthat örökké. Már több mint egy év eltelt, és te egyre jobban csúszol lefelé. Nemhogy lábra állnál, egyre erősebben szétesel. Ezért most már muszáj azt mondanom: siránkozás helyett foglalkozz azokkal, akik itt vannak veled! Törődj velünk, akik szeretünk! Az élőkre fordítsd a figyelmed!

Ő elment, nem hozhatod vissza. Ez már csak így van, sajnos ez a természet rendje. De nekünk, akik élünk, nem az a feladatunk, hogy a hátralévő időnket az elment szeretteink siratására fordítsuk. Rengeteg dolog van, ami szép, és sok ember van, aki számít rád, aki fel szeretne rád nézni. Töltse meg az elmédet az a tudat, a szívedet az az érzés, hogy vannak még szeretteid!

FORRÁS: UNSPLASH

Azzal, hogy bánatodban rendszeresen a pohár fenekén keresel menedéket, és a sárga földig leiszod magad, nem könnyítesz sem magadon, sem a mi helyzetünkön. Legyél erős, legyél férfi! Állj fel végre a padlóról, és élj újra emberhez méltó életet!

Ő, aki felnevelt, aki szeretett, óvott, aki a vállán vitt, ha kisgyerekként elfáradtál, velünk marad a lelkünkben.

Élj úgy, hogy ha odafentről lenéz rád, akkor ne szánalom vagy bánat töltse meg a szívét, hanem  elégedetten csettintsen egyet, és dicsekedve azt mondja: „Nézzétek, az ott lenn az én fiam! Látjátok, micsoda erős férfi? Elesett, de felállt. Megbénult a fájdalomtól, de erőt vett magán, és újra megtanult járni. Az örökké tartó siratásom helyett a családjával foglalkozik, neveli, óvja őket. Az unokáimmal homokvárat épít, pont olyat, mint egykor én vele.”

Az élet része az elmúlás, de nem szólhat mindvégig arról, hogy gyászba öltözve járjunk-keljünk. Az élet egy becses ajándék, ami arról szól, hogy szeretjük, öleljük azokat, akik itt vannak velünk. Akik pedig már elköltöztek, azokat útjukra engedjük…

Apád úgy távozott, hogy mindent a legnagyobb rendben hagyott maga után. Egy teljes, boldog élet volt mögötte, becsülettel felnevelt benneteket a testvéreiddel, ti pedig megajándékoztátok őt unokákkal. Az öcséid most téged tartanak a legnagyobbnak, legbölcsebbnek, hiszen te vagy köztük a rangidős! Te lettél egy család feje!

Ez pedig nagy feladat, nem kezelheted félvállról. Élj, cselekedj úgy, hogy méltó lehess erre a kitüntető címre! Új feladatod lett: össze kell tartanod bennünket, és ehhez erőre van szükség. Ideje, hogy a szemeidet a gyász könnyei helyett örömkönnyek lepjék el! Én hiszek az erődben, és bízok az elszántságodban…

Nyitókép: Unsplash

The post A szülő halálát felnőttként sem könnyű elviselni… appeared first on Igazinő.

Azon tűnődöm: milyen jó, hogy ma is látni boldog, élményekkel teli gyermeki sorsokat. Aztán behunyom a szemem, és felidézem a 30 évvel ezelőtti emlékeimet.

Szerettem gyereknek lenni. Pedig úgymond burokban nőttem fel, sok emlékem nincs a nagyszülői portán kívül. Keveset voltam barátokkal, és kisvárosi gyerekként szinte falusi életet éltem. Imádtam minden egyes percét. Szerettem a reggeleket, mikor nagymamám sarkig nyitotta a szoba ablakait, én pedig a pihe-puha dunnát a fejem tetejéig húzva álmodoztam.

A szívem csücskei voltak az ébredés utáni közös programok. Míg nagyapám ellátta az állatokat, én a heverőn játszva néztem nagymamámat, hogy milyen szorgosan gyúrja a csigatésztának valót a vasárnapi húslevesbe.

Mikor nagyobb lettem, kaptam egy fa rajztáblát és egy szépen megmunkált seprőnyél darabot sikáló gyanánt. Aztán a kis sámlira telepedve tanultam ki a csigatészta készítés fortélyait. A nyári konyha előtti lépcsőn ülve ámulattal néztem mindig, mikor nagyi tyúkot bontott, vagy épp a kukoricacsuhéból készített nekem játékbabát.

Ha valami nyalánkságra vágytam, kristálycukrot melegített, vizes fedőre öntötte, és dió darabkákat szórt bele. Majd amikor az egész megdermedt, összetörtük, és azt majszolgattam. Szerettem, amikor nagyapám kaszálás után eljött értem a szomszéd portáról, hogy magával vigyen, felültessen a gondosan lekötött szénaboglya tetejére, és úgy toljon haza.

Mint egy királylány, úgy éreztem magam. Emlékszem, a fűrészbakjából lovacskát csináltunk, mert imádtam a lovakat, és akkoriban tombolt a Zorro-mánia. Ha a környékre szántani jöttek, mindig átvittek a földműveshez, aki megengedte, hogy egy kicsit felültessenek a lóra.

FORRÁS: UNSPLASH

Akkoriban nem tudtak volna nekem ettől nagyobb ajándékot adni. Nem is tudom megfogalmazni, milyen hatalmas és örökre maradandó élmények voltak ezek a látszólag semmitmondó apróságok. Minden álmom az volt, hogy egyszer nekem is saját lovam legyen.

Nyári szünetben a barátnőm gyakran volt nálunk. Persze azért nem éltünk elszigetelve az átlagos élettől, de jobban szerettünk az esővízzel telt, régi, rozsdás vashordókban pancsolni, mint strandra járni. Ha épp nem volt semmi más ház körüli teendő, nagyapám nyuszijainak pici, gondosan megépített óljait csinosítgattam.

Nagyapa nem bánta, hogy az összes szöget elhasználtam. A nagy, erős kezeivel óvatosan fogta az én apró, pici kezeimet, míg rongydarabokat szögeltem a drótháló elé, hogy a nyusziknak ne süssön a nap a szemébe. Délután aztán örömmel rohangáltam nagyi után a tyúkudvarban, míg behajtottuk az állatokat.

És fontosnak éreztem magam, amiért én önthettem búzát eléjük esténként. A nyulak elé tápot tettünk, és boldog voltam, mikor a kezemből rágcsálták a szénát. Míg nagyi zsámiskát főzött vacsorára, nagyapám beültetett a színes, kis fa hintába a kertben.

Bár akkoriban nem tudatosult bennem, fantasztikus, élményekkel teli, boldog gyermekkorom volt. Egy olyan életet és értékrendet kaptam a falusi nagyszüleimtől, amiért soha nem lehetek elég hálás. Bár a drága jó nagyapám már a felhők fölül vigyáz rám, mindent átadok majd a gyermekeimnek, amit tőle tanultam. És bízom benne, hogy a mai rohanó, pénzorientált világban egyszer majd újra ezek a dolgok jelentik a valódi értékeket.

Nyitkép: Unspalsh

The post A falusi nagyszüleimnek köszönhetem az értékrendemet! appeared first on Igazinő.