Nyilván nem vagyunk egyformák

Vannak introverált emberek, akik kevésbé szeretnek nyüzsögni, másokkal kapcsolódni, ezzel az égvilágon semmi baj nincs. Azzal viszont már van, ha valaki egész egyszerűen a jelleménél fogva (vagy a nulla érzelmi intelligenciája miatt) kifejezetten rosszul bánik az emberekkel. Ez egész egyszerűen káros dolog. Főleg, ha vezetői pozícióba kerül és kénytelen emberekkel kommunikálni. Mert isten ments ilyen embernek hatalmat adni a kezébe: ledózerol másokat, beletipor a lelkükbe, az önbecsülésükbe – és sokszor még észre sem veszi, mekkora károkat okoz.

Persze az ilyen emberek nem mindenkivel ilyenek: ha valaki a hierarchiában felettük áll, azzal egészen másképp beszélnek, így sokszor nem derül ki róluk (elég hamar), mennyi kárt tudnak tenni.

Találkoztam már ilyen emberrel sajnos…

Ő ráadásul elég nagy hatalmat kapott a kezébe, és ezzel nagyon rosszul él – és én húztam a rövidebbet. Bizonyos szempontból legalábbis. Másrészt nagyon is jól jártam, mert azt tudtam neki mondani, hogy nem akarok vele dolgozni – ennyit megtehettem annak érdekében, hogy ne bánthasson többé. És így (bár én jöttem el arról a helyről, ahonnan valójában neki kellett volna) megmaradt nekem az a jó érzés, hogy az életben nem kell vele többé beszélnem. Ettől persze ő még tovább okozza a károkat, amerre jár… Úgyhogy innen üzennék nekik.

Nem oké, ha úgy beszélsz másokkal, hogy megalázod őket.

Nem oké, ha szimplán lesz@rozod a munkájukat, miközben nem is látsz bele igazán. Nincs rendben, hogy parancsolgatsz nekik és autoriter módon megfélemlíted, megszégyeníted és kioktatod őket. Mindez nagyon nem oké. Akkor sem, ha hatalmad van pillanatnyilag és úgy érzed, megteheted, akkor sem, ha szervezetileg felettük állsz – lehet ez később még fordítva is… De ne is ezért ne tedd meg, hanem azért, mert minden ember megérdemli, hogy emberként kezeld, de egy tárgyként vagy sakkbábuként, amit a kedved szerint húzgálsz innen oda.

Kép forrása: Midjourney

Azt mondják, akkor mutatkozik meg a másik ember igazi énje, amikor elválsz tőle. Ebben is van igazság, de hiszem, akkor is ez a helyzet, amikor valaki hatalmat kap: aki csak visszaélni tud ezzel, az nem érdemli meg. Egy ilyen ember sosem lesz jó vezető, sőt, még csak vezető sem: csupán egy szánalmas nagyfőnök, aki attól érzi jól magát, hogy másokon uralkodhat. De ha elég sokan adnak hangot a méltatlan bánásmódnak, egyszer még nagyon könnyen kieshet alóla a biztosnak hitt szék…

Szerző: Varga Judit

Nyitókép: Midjourney

The post Ahogy másokkal bánsz, az mutatja meg, ki vagy appeared first on Igazinő.

Mert ismerek példát mindkettőre.

Az biztos, hogy a hosszú kapcsolaton mindig dolgozni kell: semmi sem megy már olyan könnyedén pár év után, mint az elején, amikor még zsigerből csak adunk a másiknak. Ettől olyan könnyű a kezdet: senkinek nincsenek elvárásai, nem követel, nem hiányol semmit, nem morgolódik – csak ad mindkét fél. Pár év után ez már nem olyan magától értetődő. Jönnek a hétköznapok, a gyerekek körüli nehézségek, a munkahelyi, pénzügyi vagy családi problémák. Ilyenkor már adás helyett egyre inkább várunk a másiktól valamit: hogy segítsen, vásároljon be, főzzön, hallgasson meg minket, intézze el a kocsin a gumicserét – vagyis könnyítsen a terheinken.

Ez eddig rendben is van, ilyen dolgok beleférnek egy kapcsolatba – de mi van akkor, ha közben ő is ugyanezt várná tőlünk, és lehet, hogy nekünk épp nincs energiánk adni? Ez szép lassan oda vezethet, hogy mindkettőnk szeretettankja kiürül, és egy idő után már nem csupán nem tudunk, de nem is akarunk adni a másiknak, mert egyszerűen elfogyott a lendület.

kép forrása: Midjourney

Ilyenkor nehéz meghozni azt a döntést, hogy nem kívül keresem azt, hogy valaki csodáljon és adni akarjon nekem, hanem párkapcsolaton belül kell megbeszélni a problémákat és megoldani. Mert ez mindig egy döntés eredménye: én vele akarom leélni az életemet, még akkor is, ha éppen könnyebb lenne kilépni és újrakezdeni mással. Ez gyakran nem egyszerű és sok energiát követel – de erről szól egy hosszú kapcsolat.

Ám van ennél sokkal rosszabb is

Ha egyértelműen tudjuk, hogy már nem szeretjük a másikat, nem akarjuk a közös életet, csak azért nem lépünk ki, mert félünk az egyedülléttől. Na ilyenkor nem dicsőség a sok együtt leélt évtized, mert nem arról szól, amiről kellene, csupán önmagunk feladása és megalkuvás.  Egy jó kapcsolatban élni a kutatások szerint meghosszabíthatja az életünket – rossz kapcsolatban élni viszont károsabb, mint egyedül lenni.

Vajon mikor mondható jónak egy párkapcsolat?

Szerintem akkor, ha megegyezik az értékrendetek, ha együtt és egy irányba tudtok változni az évek során, ha meg tudjátok beszélni a problémákat, el tudjátok fogadni a másik hibáit, és tudtok még együtt nevetni. Sőt, az sem utolsó dolog, ha van némi önkritikátok és belátjátok, hogy ti sem vagytok tökéletesek, így a párotok visszajelzése sokszor valós problémára hívja fel a figyelmet, amin érdemes elgondolkodni – ha másért nem, akkor legalább miatta.

Egy hosszú kapcsolatot ápolni és mindenki számára kielégítő szinten tartani sosem könnyű, mindig energiát kell beletenni. Mégis azt gondolom, hogy igazi érték tud lenni a mai világban – de csak akkor, ha ez egy tudatos választás és döntés eredménye, nem pedig félelemből történő megalkuvás.

Szerző: Varga Judit

Nyitókép: midjourney

The post Fel kell adnod önmagad, ha hosszú távú kapcsolatot akarsz? appeared first on Igazinő.

 1. Anyja magyar volt, apja pedig indiai arisztokrata, egy rádzsa fia. A kis Amrita Budapesten született, és életének első nyolc évét Magyarországon töltötte.

 2. Szülei szerették a művészeket maguk körül, mivel anyja maga is művészi ambíciókkal bírt, apja pedig nyelvtudós, csillagász, filozófus és fotográfus volt. Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 4. szám alatti otthonukban (ahol ma emléktábla is jelzi, hogy itt született a festőnő) vendégül látták többek között Jászai Marit, Karinthyt, Bartók Bélát és Kosztolányit is.

 3. Amrita még csak 20 éves volt, amikor elnyerte a Párizsi Szalon aranyérmét, amely egy nagyon rangos díj. Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb nyertese, és ázsiaiként az első.

 4. A festőnő férje is magyar származású volt: Egan Viktorhoz, gyermekkori szerelméhez ment hozzá, aki egyben az unokatestvére volt. A házasságukat Amrita szülei nem nézték jó szemmel, egyrészt a közeli rokonság miatt, másrészt, mert Viktor egy szegény magyar orvos volt, aki az anyjával élt egy pesti lakásban.

 5. Mivel a női test és az asszonyi lét rendkívül foglalkoztatta a festőnőt, alkotásainak fő témája a nő volt. Gyakran meztelenül ábrázolta a szebbik nemet, ami akkoriban elég nagy felháborodást keltett (főként saját hazájában, Indiában).

FORRÁS: WIKIPÉDIA

 6. Szexuálisan túlfűtött volt, botrányos és öntörvényű életmódot élt. Mind férfiakkal, mind nőkkel gyakori és intenzív szexuális kapcsolatot folytatott. Még a szifilisz sem kerülte el, és abortusza is több alkalommal volt. Feleségként sem változtatott kicsapongó életmódján: házasságon kívüli kapcsolatai is voltak – amit a férje tudott és elfogadott. Azt mondták róla, nem is a szépségével hódított, hanem vitalitásával, magabiztosságával és erotikus vibrálásával.

 7. Férjével Kiskunhalason is éltek egy ideig. Ott festette egyik leghíresebb képét, ami Vidéki piac néven vált ismertté.

 8. Ady versei teljesen megbabonázták, sok költeményt kívülről tudott.

 9. Egyik önarcképe egy New York-i árverésen 2,9 millió dollárért kelt el. A világ műkritikusai Matisse, Modigliani vagy Csontváry szintjére sorolják a festőnőt.

 1O. Halálának oka máig ismeretlen: hirtelen rosszul lett, kómába esett, majd pár nap múlva meghalt. Még az orvos férje sem tudott segíteni rajta, pedig végig mellette volt. Másnap halotti máglyán égették el indiai rítus szerint, így örökre talány marad, miért kellett ilyen fiatalon (mindössze 28 évesen) meghalnia. Trópusi gyomorfertőzést, valamint abortusz miatti hashártyagyulladást emlegetnek a halála lehetséges okaként, de biztosat már soha senki nem fog tudni.

+1 Halála után Indiában nemzeti kincsekké nyilvánították a festményeit, egyik alkotását sem engedik ki az országból.

Nyitókép: Wikipédia

The post Az indiai Frida Kahlo, aki férfit és nőt egyaránt megkívánt… appeared first on Igazinő.

Még akkor is, ha az a változás pozitív – például egy esküvő vagy összeköltözés. Akkor is vége van valaminek – az addigi életed egy szakasza lezárul. És lehet, hogy jobb lesz ezután, de az, aki akkor és ott, addig voltál, már nem leszel sosem.

Tehát ne legyen bűntudatod, ha szomorú vagy, amikor az új vevő elhajt a régi autóddal, ami helyett lehet, hogy már vettél egy szebbet, de mégis millió emléked kötődik hozzá. Ne legyen bűntudatod, ha felmondasz egy munkahelyen, de a búcsúzás nehezedre esik. Teljesen érthető és jogos. Egy szakításkor, még ha te is mondod ki a kapcsolat végét, akkor is megszenvedheted azt. Mert végleg megszakad egy kötelék, lezárul az életednek egy szakasza.

Én nem szeretek búcsúzni és lezárni dolgokat, mindig is megviselt. Sosem szerettem az időszakok végét, amikor tudtam, hogy ott, úgy, abban a formában már nem leszek soha együtt azokkal az emberekkel. Igen, az emberek a kulcs: ha kötődsz másokhoz (vagy akár ahhoz az önmagadhoz, aki az ő társaságukban voltál), akkor fájni fog, ha elválsz tőlük. Mert igen, lehet kapcsolatot tartani egykori kollégákkal, de akkor is meg kell gyászolnod azt, hogy már nem fogsz velük naponta összefutni a folyosón vagy együtt dolgozni egy projekten. Igenis mély nyomot tud hagyni bennünk egy-egy lezárás, mert ez mind veszteség.

Akkor is az, ha valahol valami jobb vár. 

Szóval ne legyen bűntudatod és ne nyomd el az érzéseket. Éld meg, éld át, és mondd el azoknak, akik fontosak neked, hogy mennyit jelentett a jelenlétük, segítségük, támogatásuk számodra. Mert a ki nem mondott szavak sosem jutnak el ahhoz, akinek szánod őket, és soha nem tudhatod, te mennyit jelentettél nekik. Lehet, hogy csak annyit, hogy néha összefutottatok a folyosón, te mosolyogtál és ezzel feldobtad a napját. Lehet, hogy a valahová tartozás érzését adtad neki azzal, hogy ráköszöntél. De az is lehet, hogy biztonságot nyújtott neki az ismerős környezet egy nehéz krízis idején…

Kép forrása: Unsplash

Soha ne becsüld le a kapcsolódásokat, mert ezek mindannyiunk számára fontosak. Soha ne hagyd abba, hogy jót tegyél másokkal, mert lehet, hogy valakinek ezzel reményt adsz egy reménytelennek tűnő napon. És soha, soha ne felejtsd el, hogy amit adsz másoknak, azt mindig visszakapod. Leggyakrabban akkor, amikor nem is számítasz rá – mert előfordul, hogy egy rossz napodon a portás bácsi vagy néni mosolya adja meg neked azt az érzést, hogy mégis jó élni és tartozol valahová.

Ne szégyeld meggyászolni valaminek a végét, ha az fontos volt számodra, mert minden búcsúzásnál kicsit meghal az éned egy része – így teljesen érthető, hogy szomorú vagy. Fogadd el és éld át! Ez fog erőt adni később, és segíteni továbblépni.

Varga Judit

Nyitókép: Unsplash

The post Nem haltál meg, mégis gyászollak… appeared first on Igazinő.

Valójában mindig pontosan tudjuk, melyik az a kapcsolat vagy munka, aminek már nincs jövője, ami nem okoz nekünk örömet. De fiatalon kevésbé merünk ezekből kilépni. Hiányzik a rutin, a kellő magabiztosság, a “találok én ennél jobbat is” bizonyossága.

40 felett több lesz az önbizalmad

Szerencsére ez általában megvan, mire betöltöd a negyvenet. Bár ez nem kortól függ persze, hanem önismerettől. De ahogy öregszel és egyre több helyzetet élsz át, úgy egyre jobban megismered magad. Persze ehhez kell pár pofon és kudarc, de a sikert sosem adják ingyen. Nagy előny ebben a korban, hogy az ember már ki mer lépni a rossz helyzetekből. Hogy azt tudja mondani egy párkapcsolatban, hogy az alapvető igényeim nem teljesülnek, és ez így nekem nem éri meg, inkább leszek egyedül, de nem maradok benne.

Vagy ha egy munkahelyen olyan stílusban beszélnek vele (legyen szó akármilyen felsővezetőről), hogy azt tudja mondani: én ennél többet érek, és ezt nem hagyom, inkább elmegyek. Ha az eddigi munkám, eredményeim nem érnek annyit, hogy meg akarjanak tartani vagy legalább emberszámba vegyenek beosztottként is, akkor nincs értelme maradnom.

Minek olyan helyen maradni, ahonnan nem hiányzol?

Dolgoztam olyan helyen, ahol hónapokig gondolkodtam, felmondjak-e – majd amikor megtettem (még mindig tele kétségekkel), egy szóval sem akart visszatartani az akkori főnököm. Na akkor lettem teljesen biztos benne, hogy igen, ez volt a helyes lépés. Mert ha közel 8 év alatt szerinte nem tettem le annyit az asztalra, hogy legalább megpróbáljon maradásra bírni, akkor én itt nem kellek – de kelleni fogok máshol. Szerencsére az idő engem igazolt, találtam sokkal jobb munkahelyet, ahol sokkal jobban megbecsültek.

Kép forrása: Unsplash

Hasonlóak a párkapcsolatok is: ha az alapvető igényeid hosszú időn keresztül nem teljesülnek, vagy a másik irányít, lenéz, bánt (tettekkel vagy szavakkal), akkor ott nem leszel boldog sosem. Kitarthatsz a végsőkig, de sok értelme nincs. Hidd el, boldogabb leszel egyedül, és akkor lesz esélyed egy jobb kapcsolatot találni. Amíg viszont valaki ural a negatív hatásával, addig nem.

Honnan tudhatod, hogy menj vagy maradj?

Ezt sokszor nem egyszerű eldönteni. De a legjobban akkor jársz, ha arra figyelsz, mint érzel legbelül: tudsz még hinni abban, hogy változhat a helyzet? Van egyáltalán ráhatásod a dolgokra, vagy másokon múlik a változás? Ha a válaszod erre a két kérdésre nem, akkor jobban jársz, ha emelt fővel lépsz ki a dologból, mielőtt még rosszabbra fordul a helyzet. Mert hidd el, semmi sem ér annyit, hogy feladd a legbelső igényeidet vagy az önbecsülésedet.

Varga Judit

Nyitókép: Unsplash

The post 40 évesen már ki mersz lépni egy méltatlan kapcsolatból appeared first on Igazinő.

Mégis érdemes figyelembe venni egy másik szempontot is: ha a traumákat kikerüljük, akkor magunkat is megfosztjuk a növekedéstől. Mert igen: elvben sokkal könnyebb úgy kiszállni például egy nem működő párkapcsolatból, hogy ott van egy új szerelem ígérete, akiért megéri véget vetünk az aktuális, már nem működő kapcsolatunknak. Igen ám, de ezzel egy baj van: ilyenkor nem tanulsz igazán, csak egyik helyzetből átlépsz egy másikba, ami egy idő után szinte biztosan ugyanoda fog vinni téged, mint a korábbi rossz kapcsolatod.

Traumából lehet növekedni

Tanulni, profitálni a traumákból és rossz helyzetekből lehet igazán. Például, ha saját magad miatt vetsz véget a kapcsolatnak (mert te már nem tudsz vagy nem akarsz abban élni), és nem azért, mert egy másikra cseréled. Igen, először nagyon rossz lesz, mert egyedül leszel.

De így lesz időd és lehetőséged átgondolni, mit rontottál el te, és mit hibázott a másik. Esetleg azt, hogy legközelebb mit teszel vagy nem teszel, mikor fog megszólalni a riasztó a fejedben, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Megvan a lehetőséged belül is lezárni a régi kapcsolatot, rátalálni önmagadra, és ha ezután vágsz bele egy új viszonyba, az egészen más lehet. Jó esetben az már nem menekülés lesz, hanem egy következő szint.

Forrás: Unsplash

Fejlődni, növekedni csak akkor lehet, ha szembesíted magad az igazsággal, tudatosan ránézel az addigi rossz működési módokra és megpróbálod azt jóval helyettesíteni. Ez egyáltalán nem könnyű, és nem is megy gyorsan, de annál szükségesebb. Olyan ez az egész, mint a takarítás: amikor nekiállsz, először nagyobb káosz lesz.

Követned kell a lépéseket

Az első lépés, hogy szembesülsz az aktuális helyzettel (=kosz és rendetlenség van). Aztán elhatározod, hogy változtatni akarsz: eltávolítod a szőnyeg alá söpört dolgokat, felforgatsz mindent, vagyis rosszabb lesz a helyzet, mint addig. Utána viszont szép lassan megkeresed mindennek a helyét, elteszed, mindent letakarítasz, és a végén rendezett és tiszta lesz a lakás AKA a lelked.

Hát így van ez mindennel, az önismerettel is. Amikor elkezded, először rosszabb lesz minden: összezavarodsz és még kevésbé látod az irányt, mint addig. De ahogy elmélyedsz benne, egyre több dolog kerül a helyére, és a végén igazán jól leszel. Nem lehet megspórolni a rossz részt, ha igazán jó eredményre vágysz. Abból még soha semmi jó nem sült ki, ha a szőnyeg alá söpörtük a dolgokat – értsd ezt szó szerint vagy akár képletesen.

Hogy ez sok munkával jár?

Hát igen: nem adják ingyen a jó párkapcsolatot, ahogy az önbizalmat és a bátorságot sem. Ahhoz, hogy ezeket megszerezd, sokszor át kell menni egy fájdalmas szakaszon. Mert éppen az fog megerősíteni: ha azt kibírtad, utána jöhet bármi.

Persze meg lehet ezt spórolni, ha kapcsolatból kapcsolatba ugrálsz, vagy nem nézel szembe a saját hibáiddal. Akkor viszont örökre ugyanazon a szinten maradsz, nem fogsz fejlődni, és egyszer csak azt veszed észre, hogy semmi sem változik. Ugyanazokat a köröket futod és ugyanolyan rosszul érzed magad…

Szóval, ha tényleg fejlődni szeretnél, akkor az a rossz hírem van, hogy először nem lesz kellemes. De hidd el, ha kitartasz és végigmész az úton, sokkal jobban fogod magad érezni, mint előtte bármikor életed során.

Nyitókép: Unsplash

The post Egy rossz kapcsolatból lehet csak igazán sokat tanulni appeared first on Igazinő.

Hibának tartom viszont, amikor kizárólag a gyerekre hivatkozva nem válnak el a rossz házasságban élők. Mert egy rossz kapcsolatot végigasszisztálva felnőni sokkal nehezebb, mint elvált szülők gyerekének lenni. Hiszen a gyerek csak kicsi, de nem hülye.

Nagyon is érzékeli a feszültségeket, a kihűlt érzelmeket. 

Attól, hogy a szülei nem mondják neki, mi a helyzet közöttük, ő még tisztában van vele. És ettől összezavarodik. Mert azt bizonygatják a számára, hogy minden rendben, de zsigerileg tudja, hogy ez nem igaz. Ilyenkor azt fogja megélni, hogy a szülő nem hiteles: óriási szakadék tátong aközött, amit mond és ahogy viselkedik. Tudja, hogy baj van, de nem tudja, mi. Aztán egy idő után látja, hogy a szülei boldogtalanul élik egymás mellett a mindennapjaikat.

Forrás: Unsplash

Ezáltal azt fogja megtanulni a kapcsolatokról, hogy ki kell tartani akkor is, ha rossz. Akkor is, ha mindenki boldogtalan, és ha mindenkihez méltatlan, netán mérgező a közös élet. Ha viszont egy válással azt mutatjuk neki, hogy amennyiben valami már nem működik, le lehet szépen zárni és új életet kezdeni, akkor azt tanulja meg.

Óriási hiba tehát a gyerekkel takarózni, és csak azért nem válni, mert tulajdonképpen mi magunk félünk meghozni ezt a fájdalmas döntést. De persze így ott a „remek” kifogás: mi csak az utódunknak akarunk jót – szegény, ne legyen már elvált szülők gyereke! Csak azt nem értjük, hogy ezzel óriási terhet rakunk rá és rossz példát mutatunk. Sajnos ilyen esetben sokkal nagyobb az esélye, hogy 20-30 év múlva egy boldogtalan kapcsolatban vergődik majd ő maga is, de nem mer belőle kilépni…

Mindig azt visszük tovább, ami ismerős.

Ha abban nőttünk fel, hogy a szüleink ordítoztak egymással, vagy a szeretetnek minimális jele sem volt közöttük, később jó eséllyel mi is ezt valósítjuk majd meg a saját kapcsolatunkban. Bármennyire is szeretnénk mást, ez lesz az ismerős, és tudattalanul is olyan párt fogunk választani, akitől ezt kapjuk…

Szóval, ha tényleg jót akarsz a gyerekednek – és saját magadnak -, akkor légy őszinte magaddal és a házastársaddal! Beszéljetek a problémáról, hogy van-e esély megoldani. Ha van, minden tőletek telhetőt tegyetek meg! De ha nincs, akkor sokkal szebb, méltóságteljesebb beismerni, hogy ez nem sikerült. Majd kulturáltan lezárni és új életet kezdeni. Hidd el, mindenki jobban jár így…

Varga Judit

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Biztosan jó, ha a „gyerek miatt” nem válsz el? appeared first on Igazinő.

Ez azonban csapdát is rejt. Hogy annyira belefeledkezünk a munkánkba és a teljesítménykészerbe, hogy a párunk mindig a rövidebbet húzza, mert nem marad rá sem időnk, sem energiánk. Ekkor viszont ne csodálkozzunk, ha egy szép napon nem bírja tovább a mellőzöttséget és kisétál az életünkből!

Nemhiába hallani annyit a munka és magánélet egyensúlyáról. Akkor élhetünk igazán kiegyensúlyozott életet, ha mindkettő rendben van – és ha mindenre jut megfelelő idő. Nincs annál jobb érzés, ha mindkét területen jól érezzük magunkat a bőrünkben, és nem menekülünk az egyikbe a másik elől. Ez persze időt igényel, és valahogy meg kell találni az egészséges arányokat. 

De vajon mikor beszélünk túl sok munkáról?

Ez relatív, nyilván függ a saját teherbírásunktól és a párunk igényeitől is. Mert van, aki heti egy-két túlórát is soknak tart. És van, akinek még az is teljesen normális, ha hétvégén rendszeresen leül megválaszolni a céges leveleket vagy előkészíti a prezentációt.

Forrás: Unsplash

De mikor megy ez a kapcsolat rovására? 

Szerintem az irányadó az, ha figyeljünk a társunk jelzéseire, na és persze a saját testünkére. Ha rendszeresen keveset alszunk, vagy sokadszorra jegyzi meg a párunk, hogy több együtt töltött időre lenne szüksége, akkor mindenképp érdemes elgondolkodnunk. Már persze, ha fontos nekünk az a kapcsolat… Mert egy ideig mindenki türelmes. De ha sokáig érzi úgy, hogy csak a második (vagy sokadik) helyet kapja a prioritási listánkon, akkor egyáltalán nem kizárt, hogy egyszer besokall.

Elvégre mindenki olyan kapcsolatban érzi jól magát, ahol a másik figyel rá, értékeli őt, és minőségi időt töltenek együtt. Frusztráló egy folyton dolgozó, stresszes embert látni magad mellett esténként. Olyat, aki még a vacsora alatt is gyakran felveszi a telefont munkaügyben és utána is visszatér a feladataihoz. Ahelyett, hogy másnapra halasztaná és egy-két órát neked szentelne az idejéből.

Egy párkapcsolatban nagyon fontos, hogy úgy érezzük: ha igazán szükség lenne rá, a másik bármit megtenne és félretenne értünk. Ha a társunk mindig a közös programokat áldozza fel a feladatai miatt, akkor teljesen jogosan érzünk elégedetlenséget.

Egy kapcsolat időt, energiát és törődést igényel, és ha az egyik fél huzamosabb ideig nem kapja meg ezt, akkor ne csodálkozzunk, ha elege lesz a másodhegedűs szerepéből. Gondoljuk át: tényleg megéri minden projektet elvállalni és folyton hajtani a több pénzért/elismerésért? Akkor is, ha az az ára, hogy a szerelmünk szüntelenül magányosnak és elhanyagoltnak érzi magát mellettünk?

Mindenki saját maga tudja, mi a válasza, de egy biztos: ha csak nyugodt hátteret szeretnél, nem biztos, hogy egy párkapcsolat neked való. Az ugyanis a kölcsönösségről szól, amiben adunk és kapunk mindketten. Egy öntudatos ember nem vállalja sokáig a teljes mellőzöttség érzetét, így végül könnyen egyedül találhatod magad. És akkor lehet, hogy rádöbbensz majd, hogy az eddig olyan fontosnak érzett munkád sem ér sokat, ha nincs, akivel megoszd az életed és a sikereid.

Varga Judit

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Ha a munkád a legfontosabb, az felőrli a párkapcsolatod… appeared first on Igazinő.

Sodródás

A kalandvágyó amerikai lány, Tami, Tahitin megismerkedik a jóképű Richarddal, és egymásba szeretnek. Richard gyakorlott vitorlázó, aki hamarosan érdekes megbízást kap: egy hajót kell eljuttatnia Kaliforniába a Csendes-óceánon át. Megkéri Tamit, hogy kísérje el az úton.

Mindketten izgatottan várják a kalandot, hogy kettesben hajózzanak át Amerikába. Az óceán közepén azonban egy hatalmas hurrikán csap le rájuk, és amikor a lány magához tér, a hajó romokban, szerelme pedig súlyos állapotban van. Rájön, hogy csak magára számíthat, ha életben szeretne maradni…

Forrás: IMDb

Hacsi – A leghűségesebb barát

Wilson professzor minden nap vonattal ingázik az otthona és a munkahelye között. Egy nap gazdátlan kutyakölyköt talál a vasútállomáson. Nem akarja magára hagyni, így hazaviszi, és próbálja megtalálni a gazdáját. Hamarosan szoros kötelék alakul ki a professzor és a kutya között, így végül megtartja az állatot. A kutya rövidesen érdekes szokást vesz fel: minden nap kimegy a vonathoz a gazdája elé és ugyanazon a helyen várja. Egy nap azonban hiába vár…

Szívszorító film az állatok és az emberek közötti kapocsról és a kutyák végtelen hűségéről – Richard Gere-rel a főszerepben.

Életben maradtak

Ez a film egy repülőszerencsétlenség történetét mutatja be. Egy Chilébe tartó repülőgép a rossz látási viszonyok következtében egy vulkán csúcsának ütközik, kettétörik, és lezuhan egy hófedte hegytetőn. Csodával határos módon azonban sokan túlélik a szerencsétlenséget.

A mentőosztag viszont nem találja őket, és pár nap után feladják a keresést, mivel nem bíznak abban, hogy a zord időjárási körülmények miatt túlélőkre lelnek. Hogy vészelik át vajon az életben maradtak meleg ruhák és élelem nélkül a hegytetőn? A film bemutatja, mennyire erős bennünk az életösztön és mi mindenre vagyunk képesek azért, hogy túléljünk. Aki szereti Ethan Hawke-ot, semmiképp ne hagyja ki a filmet!

A stanfordi börtönkísérlet

A film azt az 1971-ben végzett börtönkísérletet mutatja be, ami során a híres pszichológus, Philip Zimbardo az emberek fogságban való viselkedését tanulmányozta. 24 önként jelentkező diákkal végezték a kísérletet, a csoportot börtönőrökre és rabokra osztották. A kísérletet azonban idő előtt be kellett fejezni, mert a diákok túlságosan komolyan vették a szerepeket…

Pár éve, 47 évvel a kísérlet után kiderült, hogy valószínűleg meghamisították a történteket. Ennek ellenére a filmet ajánlom, mert nagyon jól bemutatja, mennyire megdöbbentő dolgokra képesek néha az emberek, ha hatalmat kapnak.

Forrás: IMDb

A másik Boleyn lány

VIII. Henriket senkinek nem kell bemutatni: ő az, aki hat feleséget fogyasztott el, közülük kettőt ki is végeztetett… A film leghíresebb feleségéről, Boleyn Annáról szól, és az ő nővéréről, Maryről. Először ugyanis Mary volt Henrik szeretője, a király csak az idősebb lány elcsábítása után vetett szemet Annára. A nő viszont okult nővére példájából, és nem volt hajlandó beérni a szerető státusszal: mindenáron királyné akart lenni. Csakhogy már volt egy élő királyné…

Henrik meg szeretné kapni Annát, így elkezdődik az a hosszú folyamat, ami végül Anglia történelmét is teljesen átírta, és az anglikán egyház megalapításához vezetett. Mindez azért, hogy a király megszabadulhasson feleségétől új szerelme kedvéért…

Ha szeretitek a kosztümös filmeket, akkor ezt mindenképp ajánlom – Natalie Portman és Scarlett Johansson alakítása teszi igazán felejthetetlenné a történetet.

Varga Judit

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Igaz történet alapján készült filmek, amiket kár lenne kihagynod appeared first on Igazinő.

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő története inspiráló minden nő számára, mert nehezen érte el a célját, de kitartása végül sikert hozott számára.

Egy férfiak által uralt világban 

1847-ben született, amikor a nőknek mindössze annyi volt a dolguk, hogy férjhez menjenek és gyereket szüljenek. A szerencsésebbek tanulhattak valamennyit, például lánynevelő intézetekben, de csak egy bizonyos szintig. Hiszen ekkoriban egyetemre még csak férfiak járhattak, és a nők nem is érettségizhettek.

Először Vilma is beállt a sorba. A leánynevelde elvégzése után – bár már akkor is nagyon érdekelte a gyógyítás – férjhez ment, gyereket szült és egy vidéki birtokon élte az életét. Sajnos a házassága nem igazán volt boldog. Férje apránként elkártyázta a vagyonukat és még szeretőt is tartott. Így amikor Vilma megtudta, hogy a zürichi egyetemre már nők is beiratkozhatnak, férje engedélyét kérte, hogy Svájcban tanulhasson.

Anyaság vagy tanulás? 

Férje beleegyezését követően egyedül Zürichbe költözött. Évekig nem láthatta a gyermekét, mert hazautazni nem volt pénze. Tanulmányai alatt végig nagyon szerény körülmények között élt, de sikeresen elvégezte az orvosi egyetemet. Állást is ajánlottak neki Svájcban a diploma megszerzése után, de ő hazatért Magyarországra, mert a hazájában szeretett volna gyógyítani.

Akadályok…

Sajnos a svájci diplomáját itthon nem ismerték el, így nem praktizálhatott. Először le kellett hazánkban is érettségiznie (34 évesen meg is tette), ám ezután is csak bábaként engedték dolgozni. Ez megalázó volt számára, hiszen teljesen semmibe vették a Svájcban megszerzett tudását. Mivel szüksége volt a pénzre, nem volt más választása. Bár hivatalosan csak szülésznő volt, hamarosan kiderült, hogy ennél jóval kiterjedtebb a tudása. Így lassan igazi gyógyító munkát végzett, és egyre többen fordultak hozzá különböző betegségekkel.

A második házasság

Házassága eközben végleg zátonyra futott, elvált első férjétől, aki sosem támogatta igazán a tudományos ambícióit. Később aztán újra rátalált a szerelem: Wartha Vince vegyész felesége lett, aki viszont nagyon is segítette a céljai elérésében. Kapcsolatuk boldog volt, egy kislányuk is született.

Sok-sok kérelem, utánajárás, újabb és újabb vizsgák letétele után végül 1897-ben (50 éves korában) itthon is orvossá avatták Hugonnai Vilmát.

Egész életében szívügye volt a nők sorsa, egyenjogúsága. Egyik alapítója volt az Országos Nőképző Egyesületnek, ahol ingyen oktatott gyermekgondozást, betegápolást. Több, nőknek szánt felvilágosító művet írt, és szembeszállt azokkal a férfiakkal, akik hangoztatták, hogy a nők helye a konyhában van.

Az első világháborúban is jelentős szerepet vállalt. 67 évesen elvégezte a hadisebészeti tanfolyamot, majd részt vett a sebesültek ellátásban. Ápolónőket, doktornőket szervezett a hadikórházakban a sebesültek ellátására.

Hugonnai Vilma kitartásával és példamutatásával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hazánkban megnyitották az egyetemeket a nők számára is. Története azt tanítja nekünk, hogy sosem késő elérni azt, amit igazán szeretnénk. Hiszen az első magyar doktornő végül megvalósította a célját, és élete utolsó 24 évében elismert orvosként praktizálhatott. Ha viszont feladta volna az álmait a nehézségek miatt, ma senki sem ismerné a nevét. Boldogtalanul élt volna az első férje mellett haláláig – anélkül, hogy valaha is gyógyíthatott volna.

Varga Judit

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post 50 éves koráig harcolt, hogy orvos lehessen – Hugonnai Vilma appeared first on Igazinő.